Különös kihívással találta szembe magát a Fidesz-közeli politikai és kulturális holdudvar, amikor híre kelt a múlt héten, hogy az amerikai alternatív jobboldal botrányos publicistája, Milo Yiannopoulos tart előadást januárban egy kormány által támogatott konferencián, ahol Szijjártó Péter és Deutsch Tamás is beszél majd. A konzervatív jobboldaliak számára mára szinte vállalhatatlanná váltak a publicista politikai nyilatkozatai, főleg a botrány óta, ami azután robbant ki, hogy Yiannopoulos elfogadhatónak nevezte a szexuálisan érett, akár 13 éves fiatal fiúk és felnőtt férfiak közötti szexuális aktust. Ez szerinte nem feltétlen számít pedofíliának. Yiannopoulos ugyanakkor az új hullámos jobboldaliakat kiszolgáló kormányközeli sajtóban (például a Pestisrácok.hu-nál és a 888.hu-nál) igazi fáklyahordozó megmondóemberként tündököl, aki rendre a baloldali és liberális nézeteket vallókat hergeli.
A hazai kormánypárti körökben mutatkozó zavart az is erősítette, hogy az Európa jövőjéről a visegrádi négyek országainak szóló konferenciát szervező, Schmidt Máriához, a Terror Háza igazgatójához kötődő közalapítvány a napokban levette a korábban nyilvános programot, mintha Yiannopoulos érkezése kérdésessé vált volna. Erre az ellentmondásra figyelt fel a hazai közélet, hogy míg újjobboldali hazai körök támogatják Yiannopoulos érkezését, addig néhány fideszes politikust leszámítva a többiek távolságot tartanak tőle.
„Azt a hisztit, amely a szociálliberális média világában zajlik az említett személy meghívása kapcsán, fanyar mosollyal követem” – mondta kedden az Index kérdésére Deutsch Tamás. A kérdéstől látványosan eltérve a fideszes európai parlamenti képviselő szemrehányóan tette szóvá a lap munkatársának, hogy miért bélyegez meg valakit a sajtó homoszexualitásának hangsúlyozásával. Megjegyzendő, hogy a kérdés Yiannopoulos pedofíliával kapcsolatos megengedő nyilatkozataira irányult. – A parlamentben Horn Gyula mellett ültem, aki a saját népére lőtt. Ez sokkal nagyobb erkölcsi kérdéseket vetett fel – így érzékeltette Deutsch, hogy milyen nézetbeli különbséget tűr meg a környezetében, de Yiannopoulos pedofíliával kapcsolatos nyilatkozataira nem reagált. (Horn Gyula fia a HVG.hu-nak minderre közölte, méltatlan, hogy egy olyan embert támadjanak, aki már nem tud védekezni, az állítás pedig ténybelileg alaptalan és erkölcsileg nívótlan.)