„Orbán Viktor miniszterelnök a napokban levélben keresi meg azokat a Fidesz támogatókat, akik erre korábban felhatalmazást adtak” – közölte kedden a kormánypárt. Ez azt jelenti, hogy azok kapnak levelet a kormányfő-pártelnöktől, akik a korábbi aláírásgyűjtések alkalmával feliratkoztak az úgynevezett Kubatov-listára (vagy más módon bekerültek az adatbázisba, például valaki a tudtuk nélkül felírta őket).
A levélben Orbán a közlemény szerint szót ejt az előttünk álló időszak kihívásairól és természetesen a „Soros-tervről” is. Ami ennél érdekesebb: a levél címzettjei egy csekket is kapnak, amin hozzájárulhatnak ahhoz, „hogy a Fidesz sikeresen tudja megvívni az előttünk álló időszak politikai küzdelmeit”.
A Fidesz állami támogatása a 2017-es költségvetésben 876,6 millió forint volt, ehhez jön még a KDNP több mint 150 milliója. Ennél is fontosabb, hogy a Fidesz kampányát lényegében a kormány bonyolítja le, a teljes közmédia és a fideszes sajtó tízmilliárdokért hirdeti minden létező csatornán, hogy megvédik az országot, amely ráadásul egyre jobban fejlődik.
A tavalyi év végén az Állami Számvevőszék (ÁSZ) több ellenzéki pártot is megbírságolt tiltott támogatás miatt, a legsúlyosabban ez a Jobbikot érinti, amelyet 331 millió forint bírságot és ugyanennyi támogatásmegvonás sújtott. Feltehető, hogy a kormánypártok pénzgyűjtése ebbe a sorba illeszkedik, hiszen bármikor hivatkozhatnak arra, ők tiszta módszerrel is sok pénzt tudnak gyűjteni, bezzeg az ellenzék törvénytelen eszközökhöz nyúlt.