Politikai ambíciója miatt távozik a pedagógus-szakszervezet szakértője

Közös megegyezéssel válik el Szüdi János és a Pedagógusok Szakszervezetének útja.

MN
2018. 01. 16. 18:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár még hivatalosan nem jelölt, de miután indulni kíván az országgyűlési választásokon, távoznia kellett a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) oktatási szakértőjének, Szüdi Jánosnak – tudta meg a Magyar Nemzet. Korábban a Ceglédi Városi Televízió már beszámolt arról, hogy körzetükben a Demokratikus Koalíció állíthat jelöltet, akik pedig Szüdit választották. A választás abból a szempontból nem meglepő, hogy Szüdi a Gyurcsány-kormány alatt közoktatási szakállamtitkárként tevékenykedett.

A PSZ honlapján arról írt az üggyel kapcsolatban: Szüdi János munkaviszonya közös megegyezéssel szűnik meg. A PSZ elnöke, Galló Istvánné a szakszervezet ügyvivő testületének javaslatára döntött így a munkáltatói jogok gyakorlójaként. 

Cegléd egyébként nem tűnik könnyen nyerhető körzetnek az ellenzék számára. 2014-ben a kormánypárt jelöltje, Földi László – aki idén is a Fidesz–KDNP színeiben indul – jelentős fölénnyel nyert. A politikusra a választók 44 százaléka voksolt, míg második helyen a Jobbik frakcióvezetője, Volner János végzett közel 29 százalékkal. Így a baloldali összefogás pártjai által indított jelöltnek, Romhányiné Balogh Editnek kevesebb mint 21 százalékot sikerült szereznie.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.