Az államigazgatásban meglepő karrierívvel kikötött Szele-Király Andrea házastársa, Király József Jászkeszeg Kikötő Kft. nevű cégét eredetileg informatikai tevékenységekre hozták létre, ám azt kibővítették építőipari tevékenységi feladatokkal. Majd nyomban állami megrendeléseket is kapott – írja az Index.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósághoz (HNPI) közérdekűadat-igénylést nyújtott be a portál, melyre válaszként megkapták azokat a szerződéseket, amelyeket a HNPI az FM egyik helyettes államtitkára, Szele-Király Andrea férjének cégével kötött. A Jászkeszeg Kikötő Kft., melynek Király József a tulajdonosa, tavaly ősz óta egyfolytában építési munkálatokat végez a HNPI-nek, noha a cégnek korábban nem volt köze az építőiparhoz. A céginformációs rendszer adatai szerint épületépítési projekt szervezésére, illetve épület építésére csak 2017. szeptember 18-a óta jogosult a cég – írja a lap –, mivel ekkor vették fel ezeket a tevékenységi köröket.
A különös az, hogy bár tapasztalattal nem rendelkezett a cég, a HNPI-t ez nem zavarta, és rögtön megbízásokkal látta el a Jászkeszeg Kikötő Kft.-t, sőt nem is várták meg az első beruházás befejeztét a további szerződésekkel. A HNPI október 18-án, 19-én és 20-án öt feladatot adott a cégnek, mintegy 37,8 millió forint értékben. Ezek: Szettyényes major bontása: 6,6 millió; Szatmári telek, szolgálati lakás felújítása: 8,3 millió; Tiszafüred Kemény-kastély burkolása, mázolása stb.: 3,1 millió; Hortobágy, útőrház felújítása: 7,9 millió; Nagyiván, szolgálati lakás felújítása: 11,9 millió.
Szele-Király Andrea 2013-ig a Hungária Értékpapírnak dolgozott backoffice-vezetőként, ez volt az a csaló brókercég, amely miatt a Földművelésügyi Minisztérium 410 millió forintot vesztett. Az Index megkérdezte Szele-Király Andreát, nem tartja-e összeférhetetlennek, hogy férjének cége több tízmilliós nagyságrendben kap megbízásokat a minisztérium alá tartozó Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságtól, ám választ nem kaptak.