Nem mindennapi logisztikai feladat a fővárosban a karácsonyi ünnepek után az FKF Nonprofit Zrt. számára a fenyőfák szervezett összegyűjtése és elszállítása. Becslések szerint 500-600 ezer tűlevelűt tettek már ki a lakosok az utcára. Ezt a mennyiséget kell kezelni, illetve megoldani hasznosításukat. A társaság tapasztalatai szerint általában vízkeresztet, január 6-át követően kezdődik az igazi kihelyezési dömping, amely általában egy-másfél hónapig tart. Ilyenkor úgynevezett fenyőfajáratok szállítják el a karácsonyfákat. Ezt megelőzően, illetve ezt követően a normál hulladékszállító gépek gyűjtik össze az fákat.
A lakosság több lehetőség közül is választhat: a kukák mellé vagy a több mint 250 kijelölt gyűjtőhely egyikére teheti ki a fáját, figyelni kell azonban arra, hogy ne akadályozzák sem a gyalogosokat, sem az úttesten a parkolást, illetve a gépkocsik forgalmát. A kiszolgált tűlevelűeket először aprítják, majd ezt követően a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek. A fenyő a magas gyantatartalom miatt kitűnő tüzelőanyag, amelyből több tízezer budapesti háztartás számára biztosítanak fűtési gőzt és villamos áramot.
Az FKF Nonprofit Zrt. munkavégzéseivel kapcsolatos információkat, valamint a kijelölt gyűjtőhelyek listáját kerületi bontásban megtalálják a társaság honlapján, a www.fkf.hu címen a „Fenyőfa gyűjtőhelyek 2017/2018” bannerre kattintva, vagy érdeklődhetnek a 06-80-353-353-as kék számon is.