Több vezető is távozott a Momentumból, belső bajok állhatnak a háttérben

A párt szóvivője a személyi változásokkal kapcsolatban a megterhelő kampányidőszakra hivatkozott.

MN
2018. 01. 04. 18:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kampányfőnök és a kabinetfőnök után a kommunikációs igazgató is távozott vagy távozni kényszerült a Momentumból – írja az Index. A portál úgy tudja, a távozások mögött nem személyes, hanem belső, szervezeti problémák állnak.

Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője az Indexnek megerősítette a három vezető távozását, és azt mondta, mindenki maga távozott: eltérő okokból mondtak le mindhárman, kirúgásokról nincs szó. Részleteket nem mondott a távozásokról, de szerinte „a kampányidőszak mindenki számára megterhelő, és egy ennyi önkéntest foglalkoztató pártban megkerülhetetlen a fluktuáció”. Megerősítette, hogy mindhárom lemondott vezető helyére új vezetőket választottak, és szombaton Kecskeméten mutatják majd be őket.

Jövő hétvégén egy fontos küldöttgyűlést is tart a Momentum. Az Indexnek az egyik párttag azt sugallta, hogy jövő héten a pártvezetés, az öttagú elnökség és/vagy Fekete-Győr András elnök lecserélése is napirendre kerülhet, de 3 hónappal egy parlamenti választás előtt ennek nyilván kicsi az esélye, mert elég drasztikus fordulat lenne a párt életében.

Az Index értesüléseit lapunk egyik forrása is megerősítette.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.