A nyíregyházi kórházberuházással kapcsolatos hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentést az Együtt önkormányzati képviselője – közölte a párt. Lövei Csaba, aki a párt nyíregyházi országgyűlési képviselőjelöltje, múlt év májusában már tett feljelentést a projekt ügyében.
A Népszava összefoglalója szerint az előzményekhez tartozik, hogy a nyíregyházi Jósa András Tömbkórház tervezési munkáira 2009. május 11-én kötött szerződést a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat a Nyírterv-Plusz Kft.-vel, miután közbeszerzési eljárást folytatott le. A megrendelő azonban 2010 elején rendkívüli felmondással élve megszüntette a tervezési munkára kötött, 252 millió forint értékű megbízást. A tervekért nem fizettek, és a tervek jogait sem vásárolták meg. Majd ugyanerre a tervezési munkára a Fatum Property Kft.-vel kötöttek szerződést bruttó 626 millió forint értékben, a cég pedig felhasználta a korábban készített terveket.
A Nyírterv-Plusz Kft. polgári pert indított, a Debreceni Ítélőtábla pedig jogerős ítéletében megállapította, hogy megsértették a Nyírterv-Plusz Kft. szerzői vagyoni jogát, valamint az építész-tervező vagyoni és személyhez fűződő szerzői jogait.
A Szabolcs Online portál 2017. márciusi cikke szerint az ítélet arra kötelezte a Fatumot és a magyar államot, hogy fizessen több száz millió forintot az eredeti tervezőnek, és jelentessen meg egy bocsánatkérő közleményt. A Fatum felülvizsgálati kérelme miatt az ügy a Kúriára került, amely a másodfokú ítélet lényegén nem változtatva döntött véglegesen a – perköltségek miatt egyre drágábbá váló – ügyben.
Az Együtt önkormányzati képviselője szerint – miután a százmilliós nagyságrendű kártérítést javarészt közpénzből kell megfizetni – az ügyben felmerül a hűtlen kezelés gyanúja, ezért Lövei Csaba 2018. január 29-én megküldte e tárgyban a feljelentését a megyei ügyészségnek.