Jogsértést követett el az a szentendrei önkormányzati dolgozó, aki munkaidőben a Fidesz kampányát segítette – állapította meg a Pest megyei 3. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság, írja a 24.hu.
Az ügy előzménye, hogy a szentendrei fideszes helyhatóság polgármesteri kabinetjének kulturális és köznevelési referense körlevélben szólította fel a város mindhárom alpolgármesterét, valamint az összes fideszes önkormányzati képviselőt, hogy kezdjék meg közreműködésüket a választási kampányban. Kozma Krisztina szakreferens február 19-én küldte el az elektronikus levelet az érintetteknek, ám postázta Fülöp Zsoltnak, a Társaság az Élhető Szentendréért Közhasznú Egyesület által jelölt képviselőnek is, aki a szervezet Facebook-oldalán nyilvánosságra hozta.
A határozatot azután hozta meg az illetékes választási bizottság, hogy Spät Judit, az Együtt politikusa a polgármesteri kabinetből érkező jogsértő utasítás miatt választási jogsértés gyanújával tett kifogást a testületnél.
A lap felhívta a figyelmet arra, hogy a választási bizottság csak részben adott helyt Spät Judit kifogásának, mint írják, minden kétséget kizáróan nem állapítható meg, hogy Szentendre város polgármestere, Verseghi-Nagy Miklós polgármesteri minőségében folytatott választási kampánytevékenységet, sértve ezzel a választási eljárás alapelveit.