Jelentősen szigorítja a kormány a Stop, Soros! törvénycsomagot, és ilyen formában nyújtja be kedden az Országgyűlésnek – jelentette be a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Tuzson Bence azt mondta, a kabinet megvitatta a több mint hatszáz beérkező érdemi javaslatot, és „levonta a megfelelő következtetéseket”. A törvénycsomag szigorított formában kerül majd az Országgyűlés elé – nyomatékosította. A Stop, Soros! három törvényből tevődik össze, az első a regisztrációs törvényjavaslat.
A legfőbb változás, hogy nem regisztrációs kötelezettséget, hanem engedélyhez kötöttséget írnának elő. A cél, hogy Magyarországon migrációt szervezni, támogatni vagy finanszírozni csak engedély birtokában lehessen, amelyet a belügyminiszter adna meg a nemzetbiztonsági vonatkozások megvizsgálása után – ismertette.
Tuzson Bence közölte, hogy kétharmados részei is vannak a csomagnak, ezért szükséges az ellenzék támogatása. Azt mondta, mindhárom törvény esetében fontos a kétharmados részek elfogadása is, ezért az összes képviselőt arra szólította fel, hogy támogassa a kezdeményezést.
Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte, hogy ehhez a nemzetbiztonsági törvényt is módosítani kell. A szolgálatoknak kötelességük lesz nemzetbiztonsági szempontból átvizsgálni a kérelmező szervezeteket – közölte.
A belügyminiszter döntése ellen eljárásjogi szempontból bírósághoz lehet majd fordulni.
Ha egy érintett szervezet engedély kérése nélkül folytatja tevékenységét, az ügyészség felhívja annak abbahagyására, egyben intézkedik az adószám törlése iránt. Amennyiben ezt követően sem fejezi be működését, az ügyészség pénzbírságot szabhat ki, amelynek összege 1 millió 800 ezer forint lehet. Ha utána „sem tér jobb belátásra” a szervezet, az ügyész bírósághoz fordulva kérheti a törlését – ismertette Völner Pál.
A parlamenti államtitkár megjegyezte, a törvény fontos definíciókat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy mi minősül engedélyköteles tevékenységnek. Egyebek mellett a jogalkalmazói döntések befolyásolása is ebbe a körbe tartozik – közölte.