Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter gyűlöli Magyarországot, egy elvakult bevándorláspárti, a migrációt támogató politikus, aki Soros György kottájából játszik – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Szijjártó Péter leszögezte: ők elárasztanák Európát, így Magyarországot is migránsokkal, „szélsőségesen liberálisok, elfogadhatatlan álláspontot képviselnek”.
A külgazdasági és külügyminiszter ezt arra reagálva közölte, hogy Jean Asselborn a német liberális Der Tagesspiegel napilap online kiadásában hétfőn a Stop, Soros! törvénycsomag kapcsán azt mondta: „az EU-nak fel kell állnia és fel kell háborodnia”, és aktiválni kell a 7. cikkelyt. (Alul bővebben!)
A luxemburgi külügymiszter ezt Orbán Viktor évértékelő beszédére reagálva közölte az újsággal, amelyben a magyar miniszterelnök azt is elmondta, hogy a migráció miatt eltűnhetnek az európai nemzetek, valamint megjegyezte, hogy „A szájkosarat visszaküldtük Brüsszelnek, a pórázt az IMF-nek”.
Szijjártó Péter közölte: Jean Asselborn a mostani nyilatkozatával minden határon túlment.
– Jean Asselborn egy ostoba ember, a magyarok azonban nem azok, a magyaroknak nincs szükségük a luxemburgi külügyminiszter agymenéseire ahhoz, hogy tudják, mi a jó nekik – tudatta Szijjártó.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Jean Asselborn nyilatkozata megmutatta az április választás tétjét.
– Az Orbán-kormány Magyarország biztonságát védi, a luxemburgi külügyminiszter azonban Soros Györggyel és magyarországi elvbarátaikkal lebontanák a kerítést, és elárasztanák migránsokkal Magyarországot – emelte ki Szijjártó Péter, aki az EU-tagországok külügyminisztereinek találkozóján, Brüsszelben, január 22-én még szívélyes viszonyt ápolt luxemburgi kollégájával.
Orbán Viktor hozzáállása a menekülteknek segítő civil szervezetek tevékenységéhez diktátorhoz illő – jelentette ki Jean Asselborn
A luxemburgi külügyminiszter a Der Tagesspiegel című német liberális lapnak Orbán Viktor vasárnapi évértékelő beszédével kapcsolatban azt mondta, hogy „ez a hozzáállás illik egy diktátorhoz, akinek fontosabb a hatalom megőrzésére irányuló ösztönzés, mint bármiféle politikai erkölcsi tartás”.