A Momentum visszalépteti három jelöltjét más ellenzéki pártok javára

Fekete-Győr András hasonló gesztusokat vár a többi ellenzéki párt részéről is.

MN
2018. 03. 20. 12:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP, az LMP és a Jobbik egy-egy képviselőjelöltje javára lépteti vissza saját jelöltjét a Momentum – tudta meg az Index. Fekete-Győr András elnök szerint minden párttól elvárható, hogy nyisson a kormányváltás érdekében.

„Nincs idő elhúzódó, eredménytelen tárgyalásokra, kommunikációs blöffökre, többel tartozunk, eljött a döntés ideje” – kezdte keddi sajtótájékoztatóját Fekete-Győr András, a Momentum elnöke.

„Az ellenzéki pártok leültek tárgyalni, és perrel álltak fel. Húsz nappal a választások előtt tettekre van szükség, nem perekre” – jelentette ki a pártelnök.

Az elnök bejelentette, hogy három választókerületben lépteti vissza a párt a jelöltjét. A három érintett körzetben az MSZP, az LMP, illetve a Jobbik jelöltje az esélyes.

A három visszalépő momentumos jelölt:

A Momentum 97 választókerületben állított jelölteket, közülük lép most vissza ez a három induló – számol be az Index.

A párt elnöke szerint ez gesztus a többi párt felé, azonban teljes együttműködés nélkül csak nagyon kevés választókerület nyerhető meg, és ha a Momentum képes volt nyitni a többiek felé, akkor szerinte „ez a többi párttól is elvárható, függetlenül attól, hogy MSZP-nek vagy Jobbiknak hívják”.

Végül megjegyezte: a bizonytalan, politikától elfordult szavazók száma azért nagy, „mert egy ilyen ellenzékre nem lehet nyugodt szívvel szavazni. Bízunk benne, hogy ez a gesztus nekik is reményt ad”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.