Feljelentette a megölésével fenyegetőző férfit Bayer Zsolt

A CÖF provokátorokra számít.

MN
2018. 03. 13. 6:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Feljelentést tett az őt ért halálos fenyegetés miatt az I. kerületi rendőrkapitányságon Bayer Zsolt – írja a Magyar Idők.

A lap publicistája, a békemenetek állandó résztvevője vasárnapi, a Bem téren tartott sajtótájékoztatóján számolt be először arról, hogy egy internetes bejegyzésben egy férfi azzal fenyegette meg, hogy a békemenet közben egy háztetőn egy Dragunov mesterlövészpuskával fogja várni őt és agyonlövi, ám amennyiben ez alkalommal mégsem sikerülne, úgy később egy lámpavason fog lógni Orbán Viktorral.

Bayer Zsolt a feljelentéssel azt szeretné elérni, hogy az interneten se lehessen büntetlenül fenyegetőzni. Azt is leszögezte, hogy eszébe sem jutott, hogy védelmet kérjen, nem fél kimenni az utcára, és a békemeneten is ott lesz.

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) szerint minden korábbinál több gyalázkodás éri az általuk szervezett március 15-i rendezvényt, de eddig olyan fenyegetést nem kaptak, ami miatt módosítani kellene a békemenet programján.

– A békemenetet érő minden korábbinál több gyalázkodás, fenyegetés is mutatja, hogy mekkora a tét – nyilatkozta a lapnak ifj. Lomnici Zoltán. A CÖF szóvivője provokátorokra is számít a kormányt támogató március 15-i felvonulás útvonalán, ezért arra kéri a résztvevőket, hogy ne üljenek fel azoknak, akik megpróbálják megzavarni a rendezvényt.

Leszögezte, hogy az elmúlt hat évben megrendezett hat békemenet minden esetben méltóságteljesen zajlott le, és ez most is így lesz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.