Egy haszna már biztosan lesz Ron Werber távozásának: a Fidesznek új érveket kell találnia az LMP-vel szemben – erről beszélt lapunknak Hadházy Ákos. Az LMP társelnökét azzal kapcsolatban kerestük meg, hogy a hírhedt tanácsadó szakított a zöldpárttal. Az egykor a szocialistákat segítő, negatív kampányairól ismert szakember felmondásának okai egyelőre nem ismertek. Az LMP egyik elnökségi tagja arról beszélt a 444-nek, hogy Werber „impulzív” személyisége problémákat okozhatott, és „kampánytechnikai nézetkülönbségek” léptek fel.
Hadházy elmondása szerint mindig, amikor a kormányt szembesítette valamilyen üggyel, az volt a válasz, hogy ezt biztosan Ron Werber diktálta neki. A politikus sajnálja, hogy a szakember távozik, de az okokról nem tudott bővebben nyilatkozni. Mint hozzátette, a kampányban, a mozgósításban, a plakátolásban adott tanácsokat, és szerinte jó munkát végzett.
Tervezik-e új tanácsadó szerződtetését – kérdeztük a társelnöktől. Hadházy elmondta: a kampánytervek már készen vannak, „nagyobb probléma, hogy nincs nagyon hol kampányolni”. A politikus szerint a plakátpiac is a kormánynak kedvez, és a Fidesz egy médiabirodalmat is használ arra, hogy a propagandáját terjessze. „Amink van, az az igazunk: Hódmezővásárhely is mutatta, hogy az emberek többsége el akarja küldeni ezt a kormányt” – tette hozzá.
Hadházy Ákost kérdeztük a kormánypárti médiában most ellene indult hadjáratról is. Szerdán lapunk is beszámolt róla, hogy egy hónapja autójából ellopták a pilótatáskáját, tartalmát pedig Andy Vajna újságja, a Bors szemlézte. A bulvárlap lejárató jellegű cikke állította, a politikus milliókat költött eddig a hobbirepülésre. Hadházy Facebook-posztban tagadta a becsült költségeket. A kormánymédia egyébként már egy évvel ezelőtt ezzel a témával igyekezett támadni az LMP társelnökét, olyan érveket bevetve, mint hogy a repülés környezetszennyező szórakozás. A képviselő akkor lapunknak azt mondta, ha dohányzott volna, az éppenséggel többe került volna életében, mint a repülés.