Még az ellenzéki pártok sem nagyon mernek jóslásokba bocsátkozni egyelőre, hogy vajon hány emberük kerülhet majd be az április 8-i választás után megalakuló új parlamentbe, ám az már most biztosan látszik az országos listáik alapján, hogy minden frakciónál lesznek változások.
A Jobbik padsorai bővülhetnek leginkább „új arcokkal”. Például abszolút befutó, vagyis a negyedik helyre került az országos listán Steinmetz Ádám olimpiai bajnok vízilabdázó, akiről tavaly derült ki, hogy nemcsak támogatja a pártot, de parlamenti képviselői mandátumra is pályázik. Őt követi a listán Varga-Damm Andrea jogász, aki leginkább a devizahiteles ügyek kapcsán vált országosan is ismertté. Bár róla egy ideje lehetett tudni, hogy a Jobbik mellé állt, most az is kiderült, hogy előkelő helyezésével szinte biztosan országgyűlési mandátumhoz is jut. Ugyancsak biztosnak tűnik a parlamenti széke Tiszavasvári polgármesterének, Fülöp Eriknek. Ő az egyike azoknak a jobbikos polgármestereknek, akiket Vona Gábor – még Novák Előd kiszorításával egy időben – alelnökként beemelt az elnökségbe, és egy ilyen poszt mellé a befutó, kilencedik hely is járt.
Szintén újoncként mutatkozhat be a parlamentben Jakab Péter, a Jobbik szóvivője, aki az utóbbi időszakban igencsak előtérbe került a pártnál, ő bonyolította le például a lassan már egy éve állandó témát biztosító plakátügy kommunikációját. Jakab tizenötödik helye befutónak számít, és egy jó szereplés mandátumot hozhat a huszonharmadik helyen álló Brenner Kolomannak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docensének is.
Ugyanakkor vannak olyanok is, akik kevésbé örülhetnek. A Jobbiknál a nagy vesztesek között van Gyüre Csaba, aki négy évvel ezelőtt még a nyolcadik helyet kapta a listán, ezúttal azonban csak a harmincnyolcadikat, ami finoman szólva is kétséges, hogy újabb mandátumot jelent-e. Még nála is rosszabb helyzetben van a főként szociális ügyekkel foglalkozó Vágó Sebestyén, akinek korábbi huszonegyedik helye után ezúttal csak a negyvenhatodik jutott. Ők azért még izgulhatnak, hogy esetleg egyéniben mandátumot nyerve megmarad a parlamenti székük, de Kulcsár Gergely biztosan nem lesz tagja a leendő frakciónak. A politikus ugyanis egyéniben sem méreti meg magát, és a listán sem szerepel.