Minden esélye megvan a győzelemre a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2-es számú választókerületében a jobbikos Pakusza Zoltánnak. A Miskolc egy részét is magában foglaló körzetben a legerősebb ellenzéki párt aspiránsát támogatják a legtöbben – derül ki az Iránytű Intézet kutatásából.
A körzetben az egyéni képviselőjelölti preferenciával rendelkező választók 35 százaléka Pakusza Zoltánra szavazna, míg a Fidesz–KDNP színeiben induló Hubay György a választók 33 százalékának támogatottságát tudhatja maga mögött. Az MSZP–Párbeszéd és a DK közös jelöltjére, Varga Lászlóra 25 százalék szavazna. A Momentum jelöltje és az LMP jelöltje mindössze 2-2 százalékon áll.
A választókerület teljes népessége körében a Fidesz–KDNP és a Jobbik fej fej mellett, 18-18 százalékon áll, míg az MSZP–Párbeszédre a jogosultak 11 százalékra voksolna. A többi párt támogatottsága a választókerületben elenyésző, a DK és az LMP is mindössze 2-2 százalékon áll. A választókerületben magas (22 százalék) a jelenleg szilárd pártpreferenciával nem rendelkező, de részvételi hajlandóságot mutató választók aránya, de jelentős (17 százalék) a pártpreferenciájukat titkoló választók aránya is. Helyben mindössze a jogosultak 6 százaléka állítja, hogy biztosan nem szavazna.
A pártot választani tudók között a Jobbik vezet 34 százalékkal, tőle alig lemaradva a Fidesz–KDNP a pártválasztók 33 százalékának támogatását tudhatja magáénak. Az MSZP–Párbeszédre voksolna egy jövő vasárnapi országgyűlési választáson a pártválasztók 20 százaléka, a DK és az LMP pedig 4-4 százalékon áll ebben a kategóriában.
A 2014. évi országgyűlési választáson Sebestyén László (Fidesz–KDNP) mindössze 135 vokssal (30,9 százalékos eredményével), egy hajszállal előzte meg Pakusza Zoltánt, aki az érvényes szavazatok 30,6 százalékát gyűjtötte be. A mandátumot azonban a baloldali összefogás jelöltje, Varga László szerezte meg 31,4 százalékos eredményével. A mérés alapján a baloldali jelölt – a szomszédos miskolci választókerülethez hasonlóan – most jelentősebb hátrányból indul, a mandátumért folytatott küzdelem a Jobbik és a Fidesz–KDNP jelöltje között dől el. Mile Lajos az LMP színeiben 3,3 százalékkal végzett.
Az Iránytű Intézet ötszáz fős kutatásának mintavétele 2018. március 25-től március 27-ig zajlott, a választókerület felnőtt népességének eloszlását nemek, korcsoportok, legmagasabb iskolai végzettség, települési jogállás szerint tükröző minta lekérdezésével. Az adatfelvételt számítógéppel támogatott telefonos interjúval (CATI) végezték.
További választókerületi felméréseket talál a Magyar Nemzet és az Iránytű Intézet közös választási oldalán, a KireSzavazzunk.hu-n.