Az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje budapesti sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, olyan kormánya van Magyarországnak, amely csak hazudozni és megfélemlíteni tud.
Karácsony Gergely szombaton több, a Fidesz és a hozzá közeli médiumok által terjesztett, szerinte nem valós kijelentést is cáfolt, és elmondta, a jövő héten további bejelentések várhatók a választási együttműködésről, erről egyeztet még a demokratikus ellenzéki pártokkal.
Kijelentette azt is, hogy a Fidesz két dolgot tud csak csinálni; fenyegetni és hazudozni.
Felelevenítette Orbán Viktor miniszterelnök nagypénteki interjúját, amelyben a kormányfő bejelentette, listázzák a magyar állampolgárokat, és megerősítette, hogy aki nincs a kormánnyal, az a kormány ellen van.
Karácsony Gergely úgy véli, mint Orbán Viktor legesélyesebb kihívójáról, róla is csak hazudoznak. Közölte, cáfolja ezeket a hazugságokat, helyreigazítást kér, és személyiségi jogi pereket indít.
Nem akarom lebontani a kerítést – ismertette a politikus az első cáfolatot. Hangsúlyozta, az MSZP–Párbeszéd elfogadja a kerítést, amely Magyarország határvédelmének fontos eszköze.
Karácsony Gergely közölte, nem támogatják a kötelező betelepítési kvótákat és a Magyarországra történő gazdasági bevándorlást, betelepítést. Hozzátette: akkor sem támogatják a betelepítést, ha az laktanyákba vagy magánlakásokba történik. Rámutatott, a menekültválság idején a Fidesz-kormány szállásolt el laktanyákba menekülteket.
A miniszterelnök-jelölt cáfolta azt is, hogy zuglói polgármesterként támogatta volna a kerületi iszlám imaterem létrehozását. Hangsúlyozta, vallásgyakorlási kérdésben az önkormányzatnak nincs hatásköre. És megjegyezte azt is, a fővárosban 12 ehhez hasonló vallási közösség működik, a zuglói ezek közül a legkisebb, a többi 11 fideszes vezetésű kerületben működik.
A zuglói lakásrendelet nem teszi lehetővé, hogy magyarországi lakcímmel rendelkező, de nem magyar állampolgárok önkormányzati bérlakást kaphassanak – cáfolta az ezzel ellentétes híreket, jelezve, az ő polgármestersége idején módosították így a szabályokat.
Karácsony Gergely közölte, soha nem mondott olyat, hogy jobban utálja az MSZP-t, mint a Fideszt. Minden alapot nélkülöző hazugságnak nevezte, hogy a Karácsony-kormány fizetőssé tenné az egészségügyet – és azt is jelezte: az a célja, hogy a gazdag és a szegény emberek egészségügye ne különbözzön és a fizetős egészségügyet felszámolják.
Cáfolta azt is, hogy kormányon adóemelést terveznek. Az MSZP–Párbeszéd jelöltje kifejtette, olyan adóátrendezésre készülnek, amely a választópolgárok 90 százalékának adócsökkentést jelent. Ahol növelni kell az adókat, azok a multinacionális cégek, amelyeket Orbán Viktor folyamatosan ócsárol, de mégis valóságos adóparadicsommá tette számukra Magyarországot – mondta.
Karácsony Gergely szerint a magyar gazdaság nem növekszik, az elmúlt években a gazdasági növekedés mértéke éppen hogy elérte annak a szintjét, amennyi uniós pénz érkezett az országban. A kelet-közép-európai országok elhúznak Magyarország mellett, az ország leszakadóban van – tette hozzá.
Több kérdést is intéztek hozzá azzal kapcsolatban, hogy egy tévéinterjúban azt mondta: kedden és szerdán a fontos körzetekben érdemi bejelentések lesznek a visszaléptetésekről. Karácsony Gergely türelmet kért, majd azt mondta, a Jobbik kategorikusan elzárkózik az egyeztetésektől, ezért vele nem tárgyalnak. A demokratikus ellenzéki pártok oldalán azonban van még teendő – vetette fel.
A Juhász Péter, az Együtt-elnöke kijelentésével kapcsolatos kérdésre, miszerint Csepelen nem lépnek vissza, Karácsony Gergely azt felelte, a következő napokban tárgyalni fog, és húsvét után, gondolja, lesz érdemi előrelépés.
Egy másik kérdésre, mi változott azóta, hogy Molnár Gyula MSZP-elnök a héten azt mondta, nem kezdeményeznek további tárgyalásokat, és visszaléptetések sem várhatók, a miniszterelnök-jelölt közölte, a választók jogos igénye, hogy azokat az ügyeket rendezzék, amelyek sokak kedvét elveszik a választástól. Például a Belváros egy olyan választókerület, ahol kell egy, a mostaninál megnyugtatóbb megoldás – jelentette ki. Hogy Csepel is ilyen kerület-e, azt felelte: ezeket az ügyeket csak csomagban és nem a nyilvánosság előtt lehet kezelni.
Kérdezték arról is, hogy egy, a Magyar Nemzet birtokába került hangfelvétel szerint fiktív kampányrendezvényeket akart lepapíroztatni az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke.
A politikus úgy reagált erre: nincs annál visszatetszőbb, mint amikor saját vezetőik lopják meg a romákat. Meg is jegyezte, Farkas Flórián és bandája súlyos károkat okoz saját közösségének. Április 8-a után azonban olyan kormányzás indul meg, amyelikben nem ellopják a romaintegrációra szánt pénzeket, hanem ezeket az uniós forrásokat valóban erre a célra fordítják.
Arra a felvetésre, hogy árnyékkormányában több Soros Györgyhöz köthető ember is van, a miniszterelnök-jelölt közölte, Magyarország miniszterelnöke egykori Soros-ösztöndíjas, „ennél nagyobb Soros-ügynököt a politikában nem tudok elképzelni”.
Kérdezték testvére Echo TV-nek adott nyilatkozatáról, illetve hogy a testvére úgy gondolja, Karácsony önkormányzati vezetőnek jó, de miniszterelnökként nem tudja őt elképzelni. A miniszterelnök-jelölt úgy felelt, teljesen természetes, hogy egy családon belül különböző politikai vélemények vannak. Azt is hangsúlyozta, a bátyját nagyon szereti, a véleményét tiszteli. „Mélyen megvetem azt a politikát, amely politikai kérdést csinál abból, hogy testvérek másféleképpen gondolkodnak politikáról” – fogalmazott.