– Csatlósaim nincsenek, a magam fölkötését még nem tervezem – így reagált Lázár János a Makóhiradó.hu felületén tartott mai online fogadóóráján arra a kérdésre, hogy „mikor köti fel magát a csatlósaival együtt?”. A Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszában azt is hozzátette: „A XXI. században egy demokráciában a nép a véleményét a választásokon mondja el, hajrá, április 8.!”
A miniszter több más kérdést is kapott, például azt, hogy miért szokott annyit hazudni. – Köszönöm a kérdését, nem szoktam annyit hazudni – válaszolta. Később azt is megígérte: semmiféle személyeskedő kampányt nem fog folytatni ellenfeleivel szemben. Lázár olyan bölcsességet is megfogalmazott, mint hogy a „kritikát viselni kell”.
Lázár János önmaghoz képest meglepően visszafogott választ adott arra kérdésre, megmutatta-e már a kiskeresetűeknek, hogy napi két doboz cigi és egy üveg sör éves árából mennyi tüzelőt vehetnének. „A választóktól azt tanultam meg, hogy a kiskeresetűeknek sokszor kevés öröm jut, ezért kell békén hagyni azokat, akik dohányoznak vagy beugranak a kocsmába. Sok munka mellett ezt nem róhatjuk föl nekik.”
A felvetésre, hogy azért távolították-e el a bécsi „propagandavideóját”, mert „nagymértékben ferdítették el benne a valóságot”, úgy reagált: megdöbbentő, hogy a migránsokról nem lehet őszintén beszélni. „Én mindig az őszinte beszéd híve vagyok, a Facebook keményen cenzúrázott. Szerintem is el akarják a valóságot az emberek elől hallgatni” – mondta.
Azzal kapcsolatban, hogy Csanádpalota önkormányzata csődbe ment, azt mondta, a kormány az ő javaslatára 72,7 milliós segélyt adott, és „ha jól dolgozik a testület és a polgármester, körülbelül 1,5 év múlva kerülnek ki a csődhelyzetből”. Hozzátette azt is: a felelősöket a rendőrségnek meg kell keresnie.
Az arra vonatkozó kérdést viszont megkerülte, hogy tervezi-e a kormány a 28 500 forintos minimumnyugdíjat „emberi méltóság szintjéhez közeli mértékűre emelni”, ehelyett a kormány által osztogatott Erzsébet-utalványokat emlegette. – A közmunkások nagyon fontos és nagyon jó munkát végeznek, de nekik is az a jobb, ha piaci munkahelyük van – ezt már arra felelte, hogy mikor emelik háromszorosára a közmunkások bérét. Mint ismeretes, a közmunkások kérdése már csak azért is forró téma Lázár Jánosnál, mert nemrégiben bocsánatkérésre kényszerült, miután gyakorlatilag azt mondta, a munka miatt nincs idejük lopni.
Lázárt még arról is megkérdezték, hogy fog-e virágot venni a feleségének nőnap alkalmából. – Tavaly elmulasztottam, az idén bepótolom – ígérte a politikus.
A miniszter fogadóóráját egyébként megszakította Orbán Viktor telefonhívása, aki azt üzente Lázáron keresztül a makóiaknak, hogy hamarosan meglátogatja őket.