Vasárnap Gyurcsánnyal, hétfőn Vonával tárgyal majd Szél Bernadett

Az LMP társelnöke megpróbálja elérni, hogy a Jobbik is elfogadja Gyurcsány meghívását.

MN
2018. 03. 16. 20:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szél Bernadett az ATV Egyenes beszéd című műsorában jelentette be, hogy találkozik a két politikussal.

Szél Bernadett szerint az MSZP-nek, a DK-nak, az LMP-nek és a Jobbiknak egyeztetni kell a választási koordinációról. Szél azt is mondta, hogy most már be kell látnia minden pártnak, hogy Orbán Viktor március 15-i fenyegetése fordulópont volt.

Az LMP társelnöke hétfőig azon dolgozik, hogy minél több alakulat egyeztessen a választás előtt, erre a feladatra pártjától kapott felhatalmazást.

Szél Bernadett saját körzetéről szólva azt is megjegyezte, nem elég, hogy a DK visszaléptette Tóth Zoltánt a javára, de a nyeréshez mindenképpen szükséges a jobbikos jelölt visszalépése is.

Gyurcsány Ferenc még csütörtökön hívta meg az ellenzéki pártokat egy vasárnapi megbeszélésre, de Vona Gábor visszautasította a meghívást.

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.