A Fidesz úgy emlékszik, hogy kemény vitákban állt helyt a kampányban

Pedig mintha egyben sem vett volna részt az ellenzékkel. Hidvéghi Balázs Fidesz-szóvivő interjút adott a Hír TV-nek.

2018. 04. 08. 18:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emberemlékezet óta először adott interjút a Hír TV-nek fideszes politikus, a választás éjszakáján megtört a jég, Hidvéghi Balázs pártszóvivő állta a kérdéseket az eredményváróban a Bálnában.

„Örülünk, hogy ilyen magas a részvétel, a demokrácia vitalitását mutatja” – fogalmazott.

A dél-budai sorban állással kapcsolatban elmondta, azt kérik a Nemzeti Választási Bizottság tagjaitól, hogy tegyék lehetővé mindenki szavazását, aki sorban áll. Arról, hogy ki a felelős, nem mondott semmit.

Az eredménnyel kapcsolatban Hidvéghi bizakodó, azt mondta, arra alapozza a reményét, hogy kemény vitákban álltak helyt, de erről sem mondott többet, hisz a Fidesz nem vett részt semmilyen vitában az ellenzékkel a választási kampányban.

Arra a felvetésre, hogy készülnek-e esetleg kisebbségi kormányzásra, kitérő választ adott, nem bocsátkoznak találgatásokba a végleges eredmények közzététele előtt. Azt ugyanakkor hozzátette, mindent megtettek a nap folyamán is, hogy elvigyék a választóikat szavazni.

A kampányt értékelve elmondta, hosszú és harcos volt, amit determinált a választás tétje, vagyis az ellenzék és a kormányoldal között – szerinte – húzódó törésvonal a bevándorlás kérdésében.

Percről percre közvetítésünket itt olvashatja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.