Fő ellenfelére lő a Fidesz médiagépezete

Az Iránytű Intézet által megkérdezettek többsége szerint Vona Gábor Orbán Viktor legnagyobb kihívója.

Munkatársunktól
2018. 04. 06. 4:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kevés kétséget hagy a Fidesz médiagépezete arról, melyik ellenzéki pártvezetőre tekint legnagyobb ellenfeleként. Alighanem ez köszön vissza az Iránytű Intézet március végi felmérésében, amely szerint a megkérdezettek 41 százaléka véli a Jobbik pártelnökét, Vona Gábort a Fidesz fő ellenlábasának, míg mindössze a választók 14 százaléka látja Gyurcsány Ferencben, a Demokratikus Koalíció listavezetőjében ezt a személyt. A megkérdezettek kilenc százaléka Karácsony Gergelyt (MSZP–Párbeszéd), négy százaléka Szél Bernadettet (LMP), egy százaléka pedig Fekete-Győr Andrást (Momentum) nevezte meg. Fontos azonban megjegyezni: a megkérdezettek több mint negyede – 28 százaléka – nem tudott állást foglalni.

A kutatóintézet szavazótáboron belül is vizsgálta a kérdést. A DK-s választókat leszámítva valamennyi párt támogatói Vona Gábort tartják a kormánypártok fő ellenfelének. Az nem meglepetés, hogy a jobbikosok 73 százaléka így látja, de a fideszesek 30 százaléka is így vélekedik. Figyelemre méltó, hogy a felmérés szerint az MSZP és a Párbeszéd szövetségének támogatói között is többen vélik úgy, a nagyobbik kormánypártban Vona Gábort (43 százalék) tartják fő ellenfélnek, nem pedig a saját kormányfőjelöltjüket, Karácsony Gergelyt (32 százalék).

Mint arról csütörtöki lapszámunkban írtunk, a pártok megítélése is hasonló: az Iránytű Intézet szerint miközben a megkérdezettek relatív többsége (43 százalék) úgy véli, a Jobbik a Fidesz fő kihívója, addig az MSZP–Párbeszéd szövetségről csak öt százalék gondolja ezt, viszont egy lehetséges MSZP–Párbeszéd–DK-együttműködésről már hét. Az LMP-t a megkérdezettek négy százaléka értékeli így. A kutatásban részt vevők nyolc százaléka szerint azonban nincs fő kihívó, azaz a Fidesz–KDNP egyeduralkodó marad a következő években.

###HIRDETES###

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.