Forradalmi a hangulat Hódmezővásárhelyen

Csúcsokat dönt a választási részvétel Lázár János csongrádi körzetében.

MN
2018. 04. 08. 12:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hódmezővásárhelyen 11 órakor az átlagosnál is nagyobb, 35,39 százalékos volt a részvételi arány, sőt, azóta már vannak olyan választókörök, amelyekben elérte az arány az 50 százalékot – tudósít az Alfahír.

A portál a jobbikos képviselőjelölt, dr. Kiss Attila szavait idézi, aki szerint Lázár János körzetében és Makón is forradalmi a hangulat a választók körében.

Azt írták: Hódmezővásárhely azért is szimbolikus, mert februárban itt bukott óriásit a Fidesz és Lázár János a polgármester-választáson. A részvétel akkor is nagyon magas volt, és most is hasonló.

Kiss Attila szerint a kérdés az, hogy melyik sikerült jobban: motiválni a magyar társadalmat a korrupció elleni harcra, vagy átverni a magyar társadalmat a kerítéssel?

A jobbikos képviselőjelölt a portálnak elmondta, hogy a párt városi alapszervezetét vezető politikus autófeljárója elé ismeretlenek 8 milliméteres jancsiszegeket dobtak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.