Hvg.hu: Lemondott Zacher Gábor

Információik szerint elfogadta a sürgősségi osztály vezetői posztjáról való lemondás felkínált lehetőségét.

MN
2018. 04. 04. 10:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy újabb, halállal végződő eset után kínálták fel a Honvédkórház sürgősségi osztályát vezető Zacher Gábornak, hogy mondjon le, amit ő elfogadott – tudta meg a Hvg.hu.

A portál felidézi: a napokban derült ki, egy háziorvos elmondása szerint Zacher Gábor érdemi vizsgálat nélkül elküldte betegét a Honvédkórház sürgősségi ügyeletéről – csak átkötözték a sebét, és fájdalomcsillapítási tanácsokat adtak –, az idős nőt másnap komatikus állapotban szállította vissza a mentő, de már nem tudtak rajta segíteni, és meghalt.

A portál szerint a kórház a háziorvos kérésre ellenére vizsgálatot nem indított, a minisztérium visszautasította, hogy ne végeztek volna szakszerű ellátást a kórházban, azonban Zacher Gábor – a sürgősségi osztály vezetője – „elfogadta a sürgősségi osztály vezetői posztjáról való lemondás felkínált lehetőségét”.

Több, a médiában megjelent, tragédiával végződő esetben is Zacher Gábor volt az ügyeletes. Egy, az ügyeleten órákig haldokló, de ellátást nem kapó, súlyosan beteg férfival kapcsolatban azt mondta, a lelkiismeretük tiszta, szakmai hiba nem történt, az ellátókapacitás véges – teszi hozzá a Hvg.hu.

Később Zacher Gábor lapunk megkeresésére cáfolta a portál információit.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.