Keddtől már csak felújított szerelvényekkel utazhatunk a 3-as metrón

A kocsik klímaberendezéseiről folynak az egyeztetések a kötbér terhére.

MTI
2018. 04. 03. 9:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Keddtől már csak felújított szerelvények szállítják az utasokat a 3-as metróvonal két üzemelő szakaszán – jelentette be Tarlós István kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. A főpolgármester közölte, a szerelvények felújítása a végéhez közeledik; a metróvonal teljes körű rekonstrukciója 2017-ben kezdetét vette, jelenleg az északi szakaszon folyik az újjáépítés. Megemlítette, hogy múlt év márciusától felújított szerelvényeken is lehetett utazni.

A közeledő meleg idő kapcsán szólt arról, hogy a szerelvények klímaberendezéseiről folynak az egyeztetések a kötbér terhére. A metró akadálymentesítéséről szólva Tarlós István elmondta, hogy a 20 állomásból 18 esetében ez megtörténik. A maradék két állomáson is végeznek akadálymentesítést, de mivel az nem elégíti ki a rászorulók kívánságát, ezért a főváros kötelezettséget vállal, hogy 2021 végéig megvalósul majd a mozgáskorlátozottak érdekvédelmi szervezete által megfelelőnek tartott akadálymentesítés – közölte.

Tarlós István szólt arról is, hogy Budapest leghosszabb és legforgalmasabb metróvonala 1976 és 1990 között több ütemben épült. A 3-as metró nemcsak a főváros, hanem Magyarország legforgalmasabb tömegközlekedési vonala is, a félmilliót is meghaladja az utazóközönség száma, több embert szállít, mint a MÁV országosan.

Építése óta eddig a metróvonalon nem volt átfogó korszerűsítés, napjainkra több mint indokolttá vált a felújítás – jelentette ki. Az eseménnyel elbúcsúztatták az utolsó régi, még fel nem újított szerelvényt.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.