A felcsútiak teljesítették Orbán Viktor kérését, legalábbis ami a választáson való részvételt illeti: már kora reggel sokan érkeztek a községházára szavazni. Reggel kilenc órára – jóval az országos 13,2 százalékos átlag felett –, a jogosultak 21 százaléka már leadta voksát. Az ország politikai szívcsakráját magáénak tudó, 1800 lelkes Fejér megyei faluban azonban Isten hívó szavára jóval kevesebben figyeltek. Hiába zúgott ugyanis hangosan és hosszan a helyi katolikus templom harangja a reggeli mise előtt, nagyon szellősek maradtak a padsorok. A falu második leghíresebb lakóját, de első számú vállalkozóját, Mészáros Lőrinc polgármestert is hiába fürkésztük, nem láttuk Isten házában. Pedig 2015-ben, amikor a felújítás után megáldották a templomot, az első sorok egyikében szorongott.
Mintegy harminc helybeli viszont bizonyosan meg is éli a hitét. Nekik Varga Imre plébános ennek fontosságáról, illetve a tudatos kereszténységről beszélt. Úgy fogalmazott, aki vallja Jézus Messiás-voltát, az – miként Jézus – Isten fia. Ezért kell büszkén vállalni a kereszténységét minden embernek. A szertartás végén azonban tett egy közéleti kitérőt: jeles napnak nevezve a választás napját. Nem foglalt állást nyilvánosan a Fidesz–KDNP mellett, ugyanakkor arra intett: azokra adja mindenki a szavazatát, akik fontosnak tartják a krisztusi értékeket, támogatják az egyházakat, és akiktől remélhető a nemzet megmaradása és annak jóléte. Az Istentől pedig azt kérte, olyan úton vezesse a nemzetet, amelyet keresztény gyökerei szerint járnia kell. Ez után az atya az Istenhez írt ódának, a Himnusznak eléneklésére kérte a híveket.
Hogy hányan fogadták meg a plébános kérését, nem tudni. A községháza udvarán viszont egész délelőtt nagy volt a forgalom: aki autójával nem fért be, az utcán, vagy a közeli játszótérnél parkolt. A szintén szavazni érkező Mészáros Lőrinc fia nem akart gyalogolni, ő a szűk benti parkolóban ügyeskedett Audijával. Édesapja, a páratlan üzleti érzékű lapcsoport- és erőműtulajdonos is megfordult szintén feltűnő autójával a Fő utcán, de nem tért be a községházára, 11 óráig nem szavazott.
Különben – mondták többen – a fiút, akinek már Konzumban is igazgatósági tagsága van, gyakrabban látják jönni-menni a faluban. A húsvéti locsolkodást azonban nem mulasztotta el az idősebb Mészáros, az egyik kocsmába is beugrott – állították a búfelejtőben –, rokonai ugyanis a szomszédban laknak. Nem úgy a miniszterelnök. 1998 és 2002 közötti első kormányfői ciklusában még az egyik kisboltban is megfordult, a helyiek viszont évek óta nem látták civilként.
Az utcán megszólított egyik asszony – aki nem titkolta, hogy ő nem szavazott Orbán Viktorra – úgy véli, ennek oka az, hogy a felcsútiak érzékelik: miközben a kormányfő köre látványosan gazdagszik, nekik nem megy jobban. Beszélgetőpartnere, András is csalódott, pedig konzervatívnak tartja magát. 2011-ben – háromévi angliai munka után – éppen a konzervatív kormány miatt tért haza. Szerinte Orbán Viktornak át kellene adnia más fideszesnek a kormányfői széket, mert elfáradt. Azt azonban nem mondta, hogy kinek.
A szavazóhelyiségből távozó kisnyugdíjas másként látja: az ország élén erős vezetőre van szükség, ebben pedig – a nem bizonyított korrupciós vádak dacára – nincs alkalmasabb Orbán Viktornál. – Elhiheti, ha mondom, pedig engem még kommunistának neveltek – jegyezte meg.