„Mindig a leggyengébb mellé kell állni, mindig az igazságot kell keresni, és mindig szolidárisnak kell lenni – ez az a baloldali politika, amelyben hiszek. A Kutyákra szavazok. Listán és egyéniben” – írta Facebook-oldalán a lapunkban rendszeresen publikáló Puzsér Róbert publicista.
Puzsér a posztban leírta, hogy a Fideszt, a DK-t és az MSZP-t alapból kizárta, de ezután sokat gondolkozott azon, hogy hogyan szavazzon. „Ha nincs a balliberális véleményelit, ha nincsenek a visszaléptetést követelő nyuggerhordák, talán dűlőre sem jutok” – írta. Egy 444-en megjelent, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártról negatív hangvételben író cikk után döntött úgy, hogy rá szavaz.
„Azokkal szemben folytat Uj Péter orgánuma suttogó propagandát, akik az elmúlt nyolc évben egyedül voltak képesek tökös és erős utcai akciókra a nemzeti együttműködés rendszerével szemben – az Orbán zsebéből ellenzékieskedő MSZP és DK százmilliós párttámogatásai azonban nem érik el a 444 szerkesztőinek ingerküszöbét” – összegzett Puzsér.