Huszonkilencen fertőződtek meg a Kamaraerdei úti idősotthonban, egy beteg meghalt

A Kamaraerdei úti Idősek Otthonában 29-en fertőződtek meg koronavírussal, egy gondozott a kórházba szállítása után meghalt – közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtök este az MTI-vel.

Forrás: MTI2020. 09. 10. 20:41
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az 572 lakó közül 25 ember, a mintegy háromszáz dolgozó közül négy esetében mutatták ki a koronavírus-fertőzést az intézményben végzett tesztelések során. A három telephely közül két érintett, a Bánk bán utcai telephelyen nincs aktív fertőzött – olvasható a közleményben.

Azt írták, az idős betegek többsége teljesen tünetmentes, néhányan pedig enyhe tüneteket mutatnak. Azonban gyógyulásuk és az otthon többi lakójának védelme érdekében az intézmény kérésére kórházba kerültek vagy kerülnek.

Az otthonból kórházba került lakók egyike csütörtökön elhunyt – közölték.

A Főpolgármesteri Hivatal emlékeztetett, szeptember elején az intézmény kérésére és a fővárosi operatív törzs döntése nyomán a fenntartó fővárosi önkormányzat az idősotthonban látogatási és kijárási tilalmat rendelt el, amelyet az országos tiszti főorvos azóta az egész országra kiterjesztett.

Az intézmény folyamatos kapcsolatban áll a járványügyi hatóság területileg illetékes szakembereivel, akik a tesztelésben a fenntartó fővárosi önkormányzathoz hasonlóan segítséget nyújtottak. Az intézményvezető munkáját a kormány által kirendelt intézményparancsnok segíti – írták.

Kitértek arra is, hogy a Budapest Főváros Kormányhivatala által az intézményben végzett legutóbbi – augusztusi – ellenőrzés a helyszíni jegyzőkönyv szerint semmilyen intézkedésre okot adó mulasztást nem tárt fel, az intézmény a főpolgármester által kiadott fenntartói utasításban foglalt protokollok betartásával jár el.

A fővárosi önkormányzat már a kormányzatnál kezdeményezte a szűrések számának növelését és ingyenessé tételét, valamint minden intézményében szigorított a maszkviselés szabályain – erre Karácsony Gergely főpolgármester az elmúlt hetekben többször is figyelmeztetett –, ugyanis az országszerte, így Budapesten is növekvő esetszám határozottabb fellépést sürget minden szereplő részéről – olvasható a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.