Újabb eladósítás a fővárosnál
Nyolcvanmilliárd forint.
Nyolcvanmilliárd forint.
A Városháza-botrányban érintett Barts J. Balázs tavalyi teljesítményét közel tízmillió forinttal jutalmazta a főpolgármester.
A Nézőpont Intézet elemzője szerint Karácsony Gergely nem Budapestre koncentrál, a főváros látványosan leépül.
A keresztényellenes megnyilvánulásaival a hírekbe került, a Főpolgármesteri Hivatal alkalmazásában álló szakértő perrel fenyeget.
A Főpolgármesteri Hivatal III. számú udvarán lévő parkolóhelyeket minden este 19 órától reggel 7 óra 30-ig használhatják a Városháza környékén lakók.
A Kamaraerdei úti idősotthonban a Kormányhivatal már tavasszal súlyos hiányosságokat állapított meg.
A kontaktkutatás két ellátott esetében is koronavírus-fertőzést mutatott ki az idősotthonban.
A válaszadók 59 százaléka ellenzi és csupán 41 százaléka helyesli a meleg büszkeség jelképének kitűzését.
Vigyázzunk együtt a Lánchídra, ha a fővárosi önkormányzat nem tud gondoskodni róla! – szólít fel a Fidelitas.
Ez azt jelenti, hogy jelentősen késhet a csepeli gerincút fejlesztése, amely a Budapesti mobilitási terv kiemelt jelentőségű feladata.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az orosz-ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke.
A férfit az akció egyik koordinátorának tartják.
Majdnem tragédia történt.
A NATO-csatlakozás kapcsán nyilatkozott a nagykövet.
A kisfiú holttestét a falu határában találták meg.
Fontos gazdasági kérdések kerültek terítékre.
A megtaláló régóta vágyott erre.
A kisfiú holttestét a falu határában találták meg.
Fontos gazdasági kérdések kerültek terítékre.
A megtaláló régóta vágyott erre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.