Németh Ágnes kiemelte: a rendőrség elsősorban a bűnmegelőzésben, az áldozatok azonosításban, az áldozatkísérésben és reintegrálásukban számít az egyházak segítségére.
Elmondta: az emberkereskedelem lehetséges áldozatait azok ismerik, akik lakókörnyezetükben dolgoznak, így többek között a helyben szolgáló papok, illetve az egyház szolgálatában álló segítők.
A rendőr ezredes kitért arra: sokszor nehéz az áldozatok beazonosítása és együttműködésre bírása, hiszen fogva tartóik többnyire megfenyegetik őket, és azt hazudják nekik, hogy jó kapcsolatban állnak a rendőrséggel. Ráadásul az áldozatok, akik úgy gondolják, hogy a prostitúció az egyetlen kitörési lehetőségük, attól is félnek, hogy többet nem kapnak „munkát”, ha segítséget kérnek hivatalos szervektől.
Az egyház ilyenkor is segíthet az áldozatkísérésben és a reintegrációban, a „biztonságos visszatérésben” a társadalomba – mondta.
Közlése szerint Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a legérintettebb, onnan kerül ki a legtöbb áldozat. Az emberkereskedelem szempontjából fontos „csomópont” az áldozatok utaztatásában Győr-Moson-Sopron megye is. A rendőrség mind a négy megyében felvette a kapcsolatot a történelmi egyházakkal, hogy működjenek együtt – tette hozzá.
Azt is elmondta, hogy a prostitúciónak a nevelőintézetben nevelkedő, a mélyszegénységben élő lányok és fiúk vannak a leginkább kitéve, illetve azok, akik sérült családban élnek, esetleg családon belüli erőszak áldozatai. Sokszor előfordul az is, a család látja, hogy a fiatal a vesztébe rohan, de mivel a gyermek már nagykorú, nem tehetnek ellene semmit. Ilyenkor a rendőrség sem segíthet, az egyház munkatársai azonban támogathatnák az itthon maradókat lelki gondozással, illetve segíthetnének a család és a fiatal közötti kapcsolattartásban – mutatott rá Németh Ágnes.
Ismertetése szerint Magyarországról elsősorban Németországba, Ausztriába, Olaszországba, az Egyesült Királyságba utaztatják a lányokat, de Belgiumba, Franciaországba, Svájcba, Máltára, az Amerikai Egyesült Államokba, Új-Zélandra is kerülnek magyar fiatalok. Ugyanakkor Magyarországon is vannak ukrán, szerb, román, bolgár, illetve kínai, vietnami prostituáltak. Éppen ezért az emberkereskedelem elleni küzdelem elképzelhetetlen nemzetközi összefogás nélkül – fűzte hozzá.