A szocialisták eredetileg kétnaposra tervezték most hétvégi kongresszusukat, ami végül egynapos, pontosabban ötórás lesz – értesült a Magyar Nemzet.

Jó hír: megszűnik a front és vasárnapig nem is érkezik újabb
Ma már nem valószínű csapadék.
A szocialisták eredetileg kétnaposra tervezték most hétvégi kongresszusukat, ami végül egynapos, pontosabban ötórás lesz – értesült a Magyar Nemzet.
Az MSZP-ben lapunknak azzal magyarázták a változtatást, hogy központi pénzügyi ellenőrző bizottságuk nem fogadta a párt 2019-es költségvetés-tervezetét, amit az elnökség jóváhagyásával a gazdasági igazgatóság nyújtott be.
Mivel a szocialisták alapszabálya szerint a kongresszus egy napon nem hozhat személyi, illetve pénzügyi döntéseket, az eredeti tervek szerint az esemény ezért lett volna kétnapos: az egyiken fogadták volna el a költségvetést, a másikon pedig a párt európai parlamenti (EP-) választási listáját, illetve választási programját.
Mivel a költségvetés-tervezet az illetékes bizottságnál elbukott, a párt egynapos kongresszust tart, ahol napirendi pontként csak az EP-választással kapcsolatos döntéseket hozzák meg – magyarázták forrásaink.
Elmondásuk szerint az MSZP büdzséjét egyelőre a Pest megyei szervezet mérlegével kapcsolatos, elszámolási problémák miatt nem lehet elfogadni, amire várhatóan csak a következő, nyáron esedékes kongresszuson kerülhet sor.
– A költségvetést tavaly decemberben elfogadtuk, csak most úgy hívják, hogy koncepció – mondta megkeresésünkre Józsa István. A párt központi pénzügyi ellenőrző bizottságának elnöke hangsúlyozta: az MSZP gazdálkodása rendben van, és minden időarányos feladatot teljesítenek.
Emlékezetes: tavaly ősszel kiszivárgott egy, az MSZP elnökének tulajdonított levél, amiben Tóth Bertalan arról írt, hogy „anyagi forrásaink beszűkültek, forrásaink jelentős részét a vidéki irodahálózat és alkalmazottaik fenntartására fordítjuk. Anyagi tartalékaink kiapadtak, az áprilisi választás előtt felvett hitelek jelentős része még visszafizetésre vár”.
A dokumentum szerint Tóth ahhoz kérte a választmány támogatását, hogy értékesítsék az ingatlanokat azokon a településeken, ahol van saját tulajdonuk, de a taglétszám nem éri el a harmincat. Ugyancsak eladósorba kerülne a Villányi úton lévő konferencia-központ is, amelynek árából az elnök szerint a pártnak valamikor valahol lenne egy saját, hatékony, fenntartható nagyságú közösségi tere.
A szocialisták szerint a levélre odahamisították Tóth Bertalan nevét, ezért közölték, hogy hamisításért és csalásért feljelentést tesznek. Később kiderült, hogy ezt mégsem tették meg, inkább belső vizsgálatot rendeltek el, azonban annak eredményéről a mai napig nem adtak tájékoztatást.
Ma már nem valószínű csapadék.
Tavaly hét játszóeszköz esetében szabtak ki bírságot.
Lesznek olyan diákok, akiknek a mai nappal lezárul az írásbeli érettségik sora.
Százmilliók készpénzben és hatalmas értékű ingatlanok találhatók a vagyonleltárban.
Elindult Szijjártó Péter YouTube-csatornája
Hosszú Katinka szövetségese kitálal: undorító, rágalmak Széchy Tamásról
Megsúgta az univerzum, ez a 3 csillagjegy már az első randin szerelembe esik
A Coca-Cola megváltoztatja a palackjait, az egész Európai Unióban erre kötelezik
György, Lajos és Sarolta nem bírtak magukkal a palota erkélyén: ismét ellopták a show-t — GALÉRIA
Kihirdették az új üzemanyagárat, csütörtöktől lép életbe: a Mol alaposan meglepte a magyarokat
Sima lett a vége: angol házi döntőt rendeznek az Európa-ligában
Öt tapasztalt játékos kikerült a magyar kézilabda-válogatott keretéből
A „jól fizetett” Kassai Viktor és a magyar VAR-szakértő miatt áll a bál
Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai
Ezek voltak Gyurcsány Ferenc legmegdöbbentőbb videói
Megszólal a móri mészárlás egyik elkövetője, most mindent elárul a végzetes napról
Ma már nem valószínű csapadék.
Tavaly hét játszóeszköz esetében szabtak ki bírságot.
Lesznek olyan diákok, akiknek a mai nappal lezárul az írásbeli érettségik sora.
Százmilliók készpénzben és hatalmas értékű ingatlanok találhatók a vagyonleltárban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.