Kiemelte továbbá a korszerű képzés, kiképzés fontosságát, a honvédelmi nevelés megerősítését.
A fiatalok megszólításának eredményei közül példaként említette a honvédelmi táborok és a honvédelmikadét-program népszerűségét.
Az önkéntes tartalékos rendszerről elmondta, egyre több fiatal jelentkezik szolgálatra. Hozzátette: megalakítottak két területvédelmi ezredet.
2012 és 2018 között több ezerrel bővült az önkéntes tartalékos katonák létszáma, amely napjainkban meghaladja a 8 ezret. 2010 és 2018 között mintegy 15 százalékkal nőtt a honvédség létszáma
- mondta a miniszter.
Benkő Tibor kiemelte, hogy a haderőfejlesztéshez szükség van a költségvetési fedezetre. Felidézte:
a kormány határozatban vállalta 2015-ben, hogy a következő években minden évben a GDP 0,1 százalékával emelik a honvédelmi költségvetést, így már 2018-ban elérték az 1,41 százalékot.
A haditechnikai fejlesztésekről szólva elmondta, olyan eszközöket szereznek be, amelyek a katonai igényeknek, az ország gazdasági érdekeinek is megfelelnek. Megkezdték a kézifegyverek magyarországi összeszerelését, és nemcsak a katonákat, hanem valamennyi fegyveres szervet ellátják majd kézifegyverekkel.
Külön kitért a légvédelem fejlesztésére is, ismertette a beszerzett gépek alkalmazhatóságát, rendeltetését.
Benkő Tibor elismerését fejezte ki a honvédkórház dolgozóinak azért, hogy állják a támadásokat, többek között olyan ellenzéki képviselőktől, akik megjelennek a kórház rendelésén, és VIP-kártyát is igényelnek.
A budai Várban, a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeumban tartott feladatszabó értekezleten részt vett Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka, a honvédség különböző alakulatainak képviselői, továbbá mások mellett: Németh Szilárd, a HM parlamenti államtitkára, Szabó István, a HM honvédelmi államtitkára, Béres János, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója és Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!