Elutasította az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága elnökének meghívását Polt Péter, mivel a tervezett meghallgatást a testület egyik tagja lényegében a soron következő uniós választás kampányeseményévé tette.
A magyar alaptörvény pedig – mint arra a tegnap közzétett válaszlevelében a legfőbb ügyész felhívta a figyelmet – megtiltja a magyar ügyészségnek, az ügyészség bármely tagjának, hogy politikai tevékenységet fejtsen ki, illetve ilyenben közreműködjön. Ennek megfelelően még a látszatát is kerülni kell annak, hogy a magyar legfőbb ügyész közreműködésével tartott bizottsági meghallgatás politikai célokat szolgál.
Polt Péter felidézte, hogy Inge Grässle meghívója szerint a 2017. szeptember 18-án Budapesten tartott eszmecsere folytatásaként a bizottsági ülés tárgya az Európai Ügyészséggel, a szervezett bűnözéssel, a nemzetközi bűnügyi együttműködéssel, továbbá az OLAF-ügyekkel és az azokban tett igazságügyi ajánlásokkal összefüggő kérdések megvitatása lett volna.
Azonban – tette hozzá – a magyar sajtóban már azelőtt megjelent a meghívás híre, hogy arról a legfőbb ügyész értesítést kapott volna, egyes lapok pedig úgy magyarázták a bizottság lépését, hogy a testület el akarja őt számoltatni. A híresztelés alapjául Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselőjének Facebookon közzétett irománya szolgált. Erre utalva a legfőbb ügyész megjegyezte: a bejegyzés azt a hamis látszatot kelti, hogy a magyar legfőbb ügyész megjelenési, sőt beszámolási kötelezettséggel tartozik a bizottságnak, ami nem igaz.
Polt Péter ugyanakkor jelezte azt is, hogy továbbra is elkötelezett az Európai Unióban történő szakmai együttműködés iránt, és a magyar ügyészség minden segítséget megad a bizottságnak feladatai elvégzéséhez.