A Jobbikon belül nagy belharcok vannak, folyamatosak a kiszivárogtatások, borzasztó látni, ami a pártban történik – jelentette ki Volner János.
A politikus megerősítette, hogy Staudt Gábor és Sneider Tamás után lesz harmadik jobbikos, akit belső információkkal próbálnak kicsinálni, ezt abból gondolja, hogy neki is küldtek a párton belülről kiszivárogtatott anyagokat, amiből ő már tudja, hogy ki lesz a következő, akit megbuktatnak.
Látható, hogy Sneider Tamás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, emiatt őt „megpróbálják kinyírni a pártbeli ellenfelei.” Ezek mind belső körös beszélgetések, az egyik például a kommunikációs stábon belül zajlott – mondta a politikus. Hozzátette: a belső körökből kerülhettek ki Sneider esküvői felvételei is és Szávay István botrányos mondatai is.
Nem a kormánypárti újságírók szedik szét a Jobbikot, hanem párton belül szúrják egymást hátba, hogy különböző személyi pozíciókat megkapjanak
- hangsúlyozta a képviselő.
A teljes beszélgetés megtekinthető az ECHO TV weboldalán.