
Fotó: Havran Zoltán
A szükséges lexikai tudás biztosításán felül az iskoláknak fontos szerepük van abban, hogy folyamatosan fejlesszék és a társadalmi normák szerint neveljék is a diákokat. Előremutató lenne, ha a célzott alapkészségek köre országosan mindenhol kibővülne idegen nyelvi és számítástechnikai ismeretekkel is – tették hozzá.
A jegybank ajánlása szerint érdemes lenne az iskolák számára lehetővé tenni egy olyan nulladik évfolyam bevezetését, amely átmenetet képezne az óvodai és az iskolai képzés között. Egy ilyen képzés fő célja a felzárkóztatás sikerességének növelése lenne, azaz, hogy a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetből érkező diákok esetében több idő és figyelem álljon rendelkezésre az alapvető készségek elsajátításához.
A program készítői javasolják, hogy vezessék be a 8. osztály végére az addigi tanulmányokat lezáró, elsősorban az elsajátított készségeket és a tanultak gyakorlati alkalmazását mérő alapvizsgát, ami egyben kiváltaná a középiskolai felvételit is. Ismertetésük szerint egy ilyen alapvizsga bevezetése – a lengyel tapasztalatok alapján – hozzájárulna ahhoz, hogy javuljanak a 15 éves korban írott PISA-tesztek eredményei, illetve, hogy a diákok már a jelenleginél hamarabb szembesüljenek valós vizsgakörülményekkel.
A közoktatásban törekedni kellene arra, hogy a diákok megszeressék a természettudományos tantárgyakat, és így a későbbiekben nyitottak legyenek ezeken a területeken való továbbtanulásra. Ennek érdekében javasolják, hogy e tantárgyak oktatásának elején igyekezzenek a tanárok gyakorlati példák és kísérletek segítségével felkelteni a diákok érdeklődését (ebben kifejezetten erős az Egyesült Államok oktatási rendszere), és az elméleti kérdések kapjanak kisebb hangsúlyt ebben az időszakban.
Javasolják továbbá utazó kísérleti helyszínek kialakítását, amelyek segítségével költséghatékonyan lehet a diákok szélesebb tömegének bemutatni a természettudományos érdekességeket. Szerintük a reál területeken végzettek arányának növelése érdekében a középiskolai felvételi során érdemes lenne a matematikán kívül még legalább egy informatikai vagy természettudományos tantárgyat is kötelezővé tenni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!