A gyermekvállalás előtt álló fiatalok akár úgy is hozzájuthatnak a tízmillió forintos, szabadon felhasználható babaváróhitel-támogatáshoz, hogy abból végül egyetlen fillért sem kell törleszteniük – jelentette be szombaton a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
Novák Katalin a babaváró támogatás részleteit ismertetve kifejtette, nem kell elkezdeniük a babaváró támogatás hitelének törlesztését azoknak a házaspároknak, akik július 1-jét követően, a terhesség tizenkettedik hete után igénylik. Ebben az esetben ugyanis három évre felfüggesztik a visszafizetést, ha pedig ez idő alatt megszületik a második gyerek, akkor további három évig nem kell törleszteni, ráadásul a tőketartozás harminc százalékát el is engedik – hangsúlyozta az államtitkár. Ha pedig a következő hároméves időszakban a házaspár harmadik gyermeke is megszületik, akkor a teljes tartozást elengedik – emelte ki.

Fotó: Teknős Miklós
Novák Katalin tájékoztatása alapján a babaváró támogatást július 1-jétől 2022. december 31-ig lehet igényelni a bankfiókokban. Azok a házaspárok lehetnek jogosultak a legfeljebb tízmillió forintos kamatmentes kölcsönre, akiknél a feleség 18–40 év közötti, és a család egyik tagjának van legalább három év biztosítotti (akár hallgatói) jogviszonya.
Az államtitkár megerősítette, hogy a hitelfelvételnek nem lesznek szigorú jövedelmi feltételei, mivel a maximális kölcsönnek is legfeljebb ötvenezer forint lehet a törlesztőrészlete húszéves futamidő mellett. Ez azt jelenti, hogy akár már százezer forintos nettó jövedelem mellett is igényelhető lehet a támogatás. Szólt arról is, hogy a visszaélések megakadályozása érdekében utólagosan is kamatot kell fizetniük a házaspároknak, ha önhibájukból nem teljesítik a feltételeket, vagyis öt éven belül nem születik gyermekük.
A babaváró támogatás egyébként már az első gyermek születése után kamatmentessé válik – mondta. A támogatás elbírálásakor a július 1-je után született vagy még úton lévő vér szerinti és örökbe fogadott gyermekeket lehet figyelembe venni, a kedvezmények pedig a magzat 12 hetes kora utántól igényelhetők.