A tárcavezető közölte: kizárólag olyan pártok támadják a Fideszt az EPP-n belül, amelyek a bevándorlási kvótákat is támogatták és megszavazták az Európai Parlamentben (EP); olyan pártok, amelyekben kormányfői felelősséget senki nem visel. Ugyanakkor ezek a pártok is fontos tagjai az EPP-nek, a pártcsaládnak sok tagja van, sokféle vélemény jelenik meg benne – jegyezte meg. Kiemelte: mindenkinek meghallgatják a véleményét, és arra törekednek, hogy egységes és erős EPP vegyen részt a májusi EP-választáson, és a választási eredmények alapján az EPP legerősebb tagpártja a Fidesz.
Kérdésre elmondta: Manfred Weber levelet írt az EPP vezetőinek, abban nincs szó amerikai diplomákról a CEU vonatkozásában, és az, amit a frakcióvezető kér, megoldott, teljesült, lezárt ügy. A miniszter hangsúlyozta: egyeztetnek a néppárti vezetőkkel, és világossá tették, hol vannak azok a pontok, amelyekben nem tudnak engedni, ilyen a bevándorlás elutasítása. Kijelentette: az álláspontok az elmúlt egy hétben közeledtek egymáshoz.
Hangsúlyozta:
a Fideszt több köti össze az EPP-vel, mint amennyi elválasztja.
A Fidesz egy kereszténydemokrata pártcsaládba lépett be, és bár vannak csalódásai, a kereszténydemokrata politika leghatékonyabb képviseletére ma Európában még mindig az EPP-n belül van lehetőség
- közölte.
A tárcavezető elmondta: az a cél, hogy az EP-választáson az EPP tagjaként mérettessék meg magukat, és ez az EPP érdeke is. Ugyanakkor,
ha a Fidesz nem lenne az EPP tagja, az nem okozna kárt a pártnak a népszerűség tekintetében
- fogalmazott. Megjegyezte: az EPP-ben maradás melletti legfajsúlyosabb érv, hogy a CDU is a pártcsalád tagja.
Közölte: a Fidesz továbbra is támogatja Manfred Webert, mert az lenne a legjobb, ha ő lenne az Európai Bizottság következő elnöke.
Úgy vélte, mindazonáltal valóban elhangzanak olyan nyilatkozatok, amelyek miatt
joggal lehetne felvetni, hogy Magyarországnál kisebb országok kis pártjai miért gondolják, hogy beleszólhatnak a magyar belpolitikába és megmondhatják nekünk, mit tehetünk és mit nem.
Gulyás Gergely közölte: egyeztettek Annegret Kramp-Karrenbauer CDU-elnökkel, Manfred Weberrel, viszont Marine Le Pen pártjával, a francia radikális jobboldali Nemzeti Tömörüléssel (RN) nem. Hozzátette: „gondolatkísérletként” elmondható, hogy ha a Fidesz nem lenne az EPP tagja, a CDU/CSU-val akkor is jó kapcsolatokat kellene fenntartania, az AfD-vel (Alternatíva Németországnak ) azonban nem lenne lehetőség együttműködésre.