Szánthó Miklós kiemelte: a liberálisok mindent támogatnak, amiből nem sarjad emberi élet.
Hazánk magyar gyerekeket, és nem migránsokat akar
Magyarország kormánya nemet mondott az illegális migrációra, amit viszont Soros György hálózatának egyik magyarországi zászlóshajója, az Amnesty International Magyarország sérelmezett annyira, hogy Alkotmánybíróságon (AB) támadta meg a büntető törvénykönyv (Btk.) jogellenes migráció elősegítését szankcionáló új rendelkezését.
Az AB tegnap közzétett határozatában közölte: nem alaptörvény-ellenes az illegális bevándorlás elősegítését szankcionáló új büntetőtörvénykönyvi tényállás. A testületazt is megállapította, hogy az új bűncselekménynek még nincs bírói gyakorlata, ezért egyelőre nem is lehet olyan következtetést levonni, hogy a tényállásban szereplő egyes meghatározások eleve értelmezhetetlenek.
A határozat szerint megfelelő bírói értelmezés mellett nem valósul meg az új passzus szerinti bűncselekmény, ha a cél kizárólag az emberséges bánásmód és a rászorulók szenvedéseinek csökkentése. a tényállás szövege nem utal a humanitárius segítségnyújtást célzó tevékenységek tilalmára, és az Alaptörvényben megkövetelt észszerű értelmezés mellett a rendes bíróságok nem is juthatnak ilyen következtetésre.
Rámutattak, hogy az új bűncselekmény csak szándékosan és célzattal követhető el, vagyis az elkövetőnek tudnia kell arról, hogy olyan ember érdekében folytat szervező tevékenységet, aki valójában nincs üldözésnek kitéve vagy a közvetlen üldözéstől való félelme nem megalapozott.
A fentiek ellenére Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója a lapunkhoz eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, hogy az Alkotmánybíróság „cserben hagyta azokat, akiket a kormány azért fenyeget börtönnel, mert kiszolgáltatott embereknek segítenek”.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!