Szemtanúja is volt a lefejezéseknek

Van egy újabb tanú Belgiumban, aki látta a szíriai Homsznál, hogy Hasszán F. irányította a lefejezéseket. A szír férfi azonosítása után először fogtak el Európában nem európai származású ISIS-középvezetőt, aki a görög titkosszolgálatnak pénzért adhatott információkat az embercsempészetről. Szakértők szerint a közel-keleti terroristák kegyetlenebbek és kiképzettebbek, mint az Európában születettek.

2019. 03. 29. 12:45
Militant Islamist fighters travel in a vehicle as they take part in a military parade along the streets of Syria's northern Raqqa province
Katonai szemlére készülnek a terrorszervezet harcosai. A szírek és az irakiak voltak a legkeményebbek Fotó: Reuters
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A belga hatóságok kapcsolatban állnak egy olyan szír tanúval is, aki látta, hogy Hasszán F. részt vett Homsz városánál saját rokonai közül húsznak a lefejezésében. A PestiSrácok.hu információja szerint a belga igazságügyi szervek jelezték magyar kollégáiknak, hogy jogsegély keretében a védett tanú mellett hozzá is intézhetnek kérdéseket. Korábban egy védett tanú – vélhetően maga is szír – számolt be arról a belga titkos­szolgálatnak, hogy a Magyarországon embercsempészet ­miatt elfogott, görög menedékjoggal rendelkező 27 éves szír férfi az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet középvezetője, aki kivégzésekben vett részt, majd megkapta szolgála­taiért az ISIS emírje címet.

Hamarosan azonban elmenekült és Görögországba szökött, ahonnan 2016-tól kezdődően a menedékjoggal kapott okmányaival számos uniós országban fordult meg. Tavaly december 30-án a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren bukott le, mivel egy nőt hamis okmánnyal akart Párizson keresztül Stockholmba csempészni. Felfüggesztett börtönt kapott, és a kitoloncolására készültek, ám előtte a Terrorelhárítási Központ (TEK) azonosította. Hasszán F. a görög titkos­szolgálat ügynökének mondta magát, ám Horváth József vezérőrnagy, biztonságpolitikai szakértő szerint az ISIS felkészítette a terroristákat, hogy mit mondjanak, ha elfogják őket Európában.

A tábornok leszögezte: a férfi biztosan nem titkos ügynök, az azonban lehet, hogy a görög szolgálatok az embercsempészekről szóló információkért alkalmanként fizettek neki. – A tárgyaláson több történettel próbálkozott, például hogy analfabéta és ötgyermekes családapa. Az Iszlám Állam kiképzésében valószínűleg variációkat tanítanak nekik arról, mit mondjanak, ha elfogják őket – vélekedett az M1 aktuális csatornán Horváth.

A kiképzésre utalhat, hogy a férfi a letartóztatásáról döntő tárgyaláson megpróbált hármasban maradni kirendelt védőjével és a nyomozási bíróval. Azt mondta, ha a TEK négy kommandósa magukra hagyja őt a bíróval és védővel, részleteket is elmond görög titkos ügynöki tevékenységéről. Kriminálpszichológusok szerint ez a kísérlet felfogható túszejtési törekvésnek is; amennyiben a kommandósok távoztak volna, a férfi túszul ejtve az ügyvédet és a bírót, követelhette volna szabadon engedését. A bíró azonban nem dőlt be a trükknek.

Katonai szemlére készülnek a terrorszervezet harcosai. A szírek és az irakiak voltak a legkeményebbek
Fotó: Reuters

A biztonságpolitikai szakértő úgy véli, 2015 óta ezrével érkezhettek Euró­pába olyanok, akiket terrorakciókra képeztek ki. Ők jelentik a legnagyobb veszélyt, ezért minél előbb fel kell deríteni ezeket a személyeket. Hason­lóan vélekedik a migrációkutató szakember is. – Óriási számban lehetnek azok a volt ISIS-tagok, akik papírok nélkül beáramoltak Európába – mondta Dezső Tamás, a Migrációkutató Intézet tudományos tanácsadója az Echo TV Napi aktuális című műsorában.

A szakértő hatalmas bravúrnak nevezte a magyar szolgálatok részéről a szír terrorista elfogását, ugyanis ez az első alkalom, hogy a terrorszervezet egy középvezetőjét kapták el. A szakember hangsúlyozta: olyan ISIS-katonát tudtunk elfogni, akinek eddig nem volt nyoma Európában. Az eddigi találatok 95 százaléka olyan emberekből állt, akik euró­pai állampolgárok voltak, úgyhogy minden adatuk megvan, és ők nem is rejtették véka alá, hogy mit terveznek. Aktívan blogolnak, posztolnak és telerakják az internetet a hősi fotóikkal.

– Tudomásom szerint ez az első, hogy olyan embert találtunk Európában, aki szír állampolgár. A szíriai és iraki állampolgárok voltak a legkeményebbek az ISIS-ban – fogalmazott Dezső Tamás. Kifejtette: Hasszán F. elfogása bizonyítja, hogy ilyen emberek nagy számban, görnyedt hátú menekültként becsoszoghattak Európába. Mint fogalmazott, óriási számban lehetnek azok, akiknek még egy vízumkérelmük sem volt, így teljesen ismeretlenek az európai szolgálatok számára.

E körbe tartozhat Hasszán F. is, akit a TEK feljelentése alapján minősített emberöléssel elkövetett terrorcselekménnyel és terrorcselekmény előkészületével gyanúsít a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. A férfi mindent tagad, a letartóztatásáról döntő tárgyaláson azt állította: valakivel összetévesztik őt.

Prágában és Bécsben is jelen van az Iszlám Állam

Őrizetbe vett két külföldi – vélhetően közel-keleti – személyt szerdán bécsi elfogatóparancs alapján a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren a cseh idegenrendészet annak gyanújával, hogy részt vettek a németországi vasútvonalakon az ICE gyorsvonatok elleni 2018 októberében és decemberében megkísérelt merényletekben. Ezzel összefüggésben fogtak el a minap Bécsben egy 42 éves iraki férfit. Tavaly október 7-én több tettes acélsodronyt feszített ki a felsővezetékekre a Nürnberg és München közötti vasútvonalon Allersbergnél. A kötél kárt okozott egy Intercity-Express vonat szélvédőjében, de a járművet nem sikerült kisiklatni, így személyi sérülés nem történt. A másik esetben betonlapokat helyeztek a sínre egy berlini vonalon, és csak technikai hibák miatt nem következett be végzetes kimenetelű szerencsétlenség. A nyomozók arab nyelvű írásokra és az Iszlám Állam dzsihadista szervezet zászlajára bukkantak a helyszínen, ami felvetette a terrorcselekmény gyanúját. A Bécsben elfogott férfi 15 évig szolgált az iraki hadseregben, és Ausztriában egy biztonsági vállalat alkalmazottjaként dolgozott.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.