A zsúfolásig telt székesegyházban Erdő Péter homíliájában kiemelte: húsvét a remény és az öröm ünnepe.

Hétfőn indul az előszezoni menetrend a MÁV-nál, ilyen újdonságokat ígérnek
Változások lépnek életbe.
A zsúfolásig telt székesegyházban Erdő Péter homíliájában kiemelte: húsvét a remény és az öröm ünnepe.
A főpásztor szerint „lehet körülöttünk tanácstalan a világ, lehet, hogy környezeti erőforrásaink kimerülése, az emberiség életlehetőségeinek szűkülése, (...) az önzés és a kegyetlenség, (...) a kereszténység elleni erőszak és gyűlöletkeltés aggodalommal tölt el minket, de a szívünk mégis tele van reménnyel és örömmel”.
„Mert akit szeretünk, akiben bízunk, él és velünk marad mindörökre”, mert a feltámadt „Jézus győztes”, és „mi a győztes csapatához tartozunk” – fogalmazott.
A bíboros felidézte: az asszonyok, miután üresen találták a sírt és angyali jelenést láttak, örömmel számoltak be erről az apostoloknak. Az apostolok azonban még nem hittek nekik, de reménykedtek, hiszen emlékezhettek Jézus titokzatos szavaira, amelyekkel megjövendölte feltámadását.
Hozzátette: húsvét éjszakája és a felvirradó hajnal tehát a reménység időszaka. „A sír üres, az angyalok üzenete már elhangzott a feltámadásról, de a Krisztussal való találkozás még várat magára. Ha majd a mester megszólítja tanítványait, ha megjelenik közöttük, akkor lesz teljes a feltámadás öröme és bizonyossága”.
„Akkor érzik majd az apostolok, hogy ezt a hírt tovább kell adni mindenkinek, mert ez örömhír, evangélium, és a tanítványok közössége, vagyis az egyház ennek a szabadító hírnek a továbbadásáért létezik” – mondta Erdő Péter.
„Legyen hát húsvét minden vasárnapunk”, „fedezzük fel, hogy hétről hétre találkozunk a feltámadt Krisztussal és megújítjuk a szövetséget egymással”, hogy „szenvedésben és örömben összetartva” „bátorító, vonzó, erőt sugárzó jel lehessünk az egész világ előtt” – kérte a főpásztor.
Az ünnepi liturgia keretében Erdő Péter felnőtteket keresztelt meg és részesített a bérmálás szentségében, a jelenlévő hívek pedig megújították keresztségi fogadalmaikat.
A szertartás végén a hívek a bíboros vezetésével körmenetet tartottak a bazilika körül.
Nagyszombaton, az esti vigília szertartásával kezdődik a katolikus egyház legfontosabb ünnepe, a húsvét, amely a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti: Jézus feltámadt a halálból, és ezzel minden embert megváltott bűneitől, mindenkit meghív az örök életre.
Változások lépnek életbe.
Hévízgyörk postásáért az egész település imádkozik.
A kábítószer-kereskedőktől pénzt és fegyvert is lefoglaltak.
Közösen készülnek fel a magyar területvédelmi tartalékosokkal egy jövő évi hadgyakorlatra.
Se pénz, se ház – Megszólalt az Origónak az életéért küzdő győri lottónyertes
Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról
„Kár érte, fantasztikus játékos” – eldőlt Kerkez Milos sorsa
Valami nagyon furcsa történik a kínai e-kereskedelmi óriásoknál
Az édesanya karjából akarták kitépni gyermekét a miskolci buszon
Bayer Zsolt: Vadászjelenetek Alsó-Alvilágból
Súlyos balhé: egymással üvöltözött a Fradi edzője és játékosa + videó
A hasi zsír eltüntetése: 7 napos mintaétrend, ami segít a fogyásban
Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Mérgező klórfelhő terjedése miatt súlyos figyelmeztetést adtak ki a hatóságok + videó
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
Változások lépnek életbe.
Hévízgyörk postásáért az egész település imádkozik.
A kábítószer-kereskedőktől pénzt és fegyvert is lefoglaltak.
Közösen készülnek fel a magyar területvédelmi tartalékosokkal egy jövő évi hadgyakorlatra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.