Húszmillió forintos költségvetési csalás miatt ítélték el jogerősen egy parlamenten kívüli párt elnökét – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-t.
Gyurcsány Ferenc nekiment Elon Musknak
Gyurcsány szerint az egész világ kell neki.
Húszmillió forintos költségvetési csalás miatt ítélték el jogerősen egy parlamenten kívüli párt elnökét – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-t.
A vád szerint egy 37 éves férfi megalapításától, 2014. január 7-étől elnöke volt a pártnak, amely a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt nem érte el, de a választásra a Magyar Államkincstártól 149 millió forint támogatást kapott.
Az elnök ebből az összegből csaknem 20 millió forinttal nem tudott elszámolni, ezért külföldi cég nevében kiállított fiktív számlákat állított be a párt könyvelésébe, és az Állami Számvevőszéknek valótlan nyilatkozatot tett.
A bíróság előkészítő ülésén a férfi a vádbeli cselekményt beismerte és lemondott a tárgyalásról.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság elfogadta a vádlott beismerését és jogerősen 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte – közölte a főügyészség.
Gyurcsány szerint az egész világ kell neki.
Kapcsolatot találtak a kutatók.
Újabb káderrel gazdagodott a főpolgármester csapata.
Sára Botond főispán hivatala szerint Kiss Lászlónak augusztusig visszamenőleg vissza kell fizetnie a bérét.
Harckocsik lepik el Budapest belvárosát
Női holttest feküdt három napig egy étterem mosdójában
"Tehetség volt" - minden elsötétült, a fiatal színész már nem ébredt fel
Terjeszkedik a magyar baromfifeldolgozók veszélyes ukrán riválisa: újra eláraszthatja az európai piacokat
Januári szerencsehoroszkóp: váratlan anyagi nyereség vár erre a csillagjegyre
Összecsaptak a farkasok és a vaddisznók Havasrekettyén (VIDEÓ)
Megszólalt a tízéves kisfiú anyja, miután a gyermek elüldözte a házból a betörőt + videó
9 szuper élelmiszer, amivel csökkenthető a haspuffadás
Az RTL új sorozata durván támadja a kormányt és a vidékieket
Brutális kiütés! Ájultra verte kihívóját a veretlen bokszvilágbajnok
Pressman hazaútja elé
Újabb vádemelések a brüsszeli korrupciós botrányban
Gyurcsány szerint az egész világ kell neki.
Kapcsolatot találtak a kutatók.
Újabb káderrel gazdagodott a főpolgármester csapata.
Sára Botond főispán hivatala szerint Kiss Lászlónak augusztusig visszamenőleg vissza kell fizetnie a bérét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.