Karácsony Gergely azt mondta, a négy párt gáláns ajánlatot tett az LMP-nek, de az LMP budapesti elnöke erre azt felelte, hogy ők az EP-választás után akarják lezárni az egyeztetéseket. A Párbeszéd társelnöke hangsúlyozta, a jövőre nézve is fenntartják az együttműködés lehetőségét. Azt azonban leszögezte, ragaszkodnak hozzá, hogy azok a pártok, amelyek még az EP-választás előtt képesek megállapodni az önkormányzati indulásról, már most hozzák helyzetbe a saját jelöltjeiket és kezdjék el a munkát.
„Ez egy elég pontos értesülés” – így reagált arra a sajtóinformációra, hogy három polgármesterjelölti helyet ajánlottak az LMP-nek. Karácsony Gergely azt is elmondta, vitát folytattak arról, hogy bevonják-e az együttműködésbe Budapesten a Jobbikot. Közölte, a felmérések azt mutatják, hogy egy ilyen lépés nem növelné az ellenzék fővárosi esélyeit, ezért döntöttek úgy, hogy csak az LMP-t vonják be a tárgyalásokba – közölte. Erre utalva Tóth Bertalan azt mondta, nem tartott attól, hogy a döntés kihathat a vidéki együttműködésre. Közölte: az MSZP helyi szervezeteire bízták, hogy megtalálják a legoptimálisabb együttműködési megoldásokat.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!