A betegek negyven százaléka szedi megfelelően a felírt készítményeket

Még mindig kevés magyar beteg szedi helyesen a gyógyszereit, így viszont a terápiák sem lehetnek hatásosak. A patikákban ezért a gyógyszerészek kommunikációs készségeit is igyekeznek a képzések során fejleszteni, és kiterjesztik a már elindult 5×M programot is, amely a gyógyszeralkalmazás öt alapkérdésére – mit, miért, mennyit, mikor és miként – segít választ adni a betegeknek.

Szilágyi Anna
2019. 05. 08. 14:06
Mobilapplikációk is segítenek a terápia betartásában Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emellett a válaszadók 90 százaléka mondta azt, hogy a kiadvány elolvasása óta nagyobb figyelmet szentel a gyógyszerei szedésével kapcsolatos tudnivalóknak. A megkérdezettek 85 százaléka tisztában van azzal, hogy a helytelen gyógyszerszedés komoly kockázatot rejt, a válaszadók 52 százaléka pedig azt állította, hogy tartalmazott számára új információkat a kiadvány. Fontos eredmény, hogy a prospektus a megkérdezettek közel felét segítette abban, hogy célirányosan változtathasson eddigi, esetleg helytelen gyógyszerszedési szokásain – részletezte Somogyi Orsolya. Szavai szerint a kutatás alapján az ország összes gyógyszertárába érdemes lenne hasonló tájékoztató anyagokat eljuttatni, akár videó formájában is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.