Gyilkolni akart a gyógyszertárban a Pest vármegyei férfi, mert szerinte kihagyták a hatóanyagot a gyógyszeres krémből
Egyéb is van a számláján.
Egyéb is van a számláján.

Számos fontos gyógyszer érintett, az antibiotikumtól az inzulinokon át a fájdalomcsillapítókig és az altatószerekig.

Gyógyszerhamisítás, illegális potencianövelők és vesztegetés miatt is felelniük kell.

Úgy tűnt, mintha, aztán kiderült, hogy mégsem.

A francia tárcavezető még gyógyszerészként tévedhetett a korrupció útjára.

Az eset az Amerikai Egyesült Államokban történt. A gyógyszerészt, aki állítása szerint nem hisz az oltóanyagokban, három év börtönbüntetésre ítélték.

Darren Aronofsky A forrás című filmjében felteszi a kérdést: szembe lehet-e szállni, egyáltalán érdemes-e szembeszállni az isteni büntetéssel, mármint azzal, hogy az ember meghal?

A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kara dékánhelyettesének életében a tudomány mellett tökéletesen megfér a hit, évek óta református presbiterként is szolgál.

Még mindig kevés magyar beteg szedi helyesen a gyógyszereit, így viszont a terápiák sem lehetnek hatásosak. Ezért a gyógyszerészek kommunikációs készségeit igyekeznek fejleszteni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz megy tovább a magyar úton, a béke útján.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze –8 és 0 fok között várható.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Itt vannak a részletek.

A tüntetések halálos áldozatainak a száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

A Barcelona elleni döntőbeli vereséget követően kifakadtak a drukkerek.

A vasárnapi döntő után nem a Barcelona győzelme került középpontba.

Az őt előzetesen magasztaló Marko Nikolics világrekordról beszélt az október óta nem látott botlás után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.