Amikor egyetlenegy pillanatba sűrűsödik az öröklét

Darren Aronofsky nemcsak az Oscar-díjas Fekete hattyúval (2010) írta be magát a filmtörténetbe, a négy évvel korábbi, A forrás (2006) című mozija is remekmű. Egy olyan sci-firől van szó, amely a művészfilmekre jellemző eszköztárral, izgalmas képi világgal készült, ráadásul azon igencsak kevés alkotás közé tartozik, amelyek arról szólnak, hogy van Isten.

A múltban ugyanis amikor leesett az első hó, a tündéri felesége hógolyózni hívta. Az első hó ugyanis Isten ajándéka, és mi másra volna való, ha nem hógolyózásra vagy hóember építésére. Egy olyan játékra, amelyet valakivel közösen végzünk, olyasvalakivel, akit szeretünk. Ám a férfi temérdek munkájára hivatkozva elutasítja őt. Az öröklétért való küzdelem erre a pillanatra sűrűsödik. Ebben a pillanatban, a közös és felhőtlenül boldog hógolyózás pillanatában ugyanis benne van a létezés öröme, benne van az öröklét. Mert aki teljesen bele tud feledkezni egy játékba úgy, hogy a másik lelkére is figyel, az mindent megélt, amit érdemes megélni. Fontos ősi tudás ez, csak manapság kevés ember hajlamos arra, hogy végiggondolja, miért.