A 46 éves wisconsini Steven R. Brandenburg azt állította: az motiválta őt, hogy nem bízott az oltóanyagban.

Rakétagyártását fejleszti Oroszország
Moszkva kínai vállalatokat és orosz közvetítőket is igénybe venne fegyverkészleteinek bővítésére.
A 46 éves wisconsini Steven R. Brandenburg azt állította: az motiválta őt, hogy nem bízott az oltóanyagban.
A wisconsini bíróság egyúttal kötelezte, hogy
fizessen 83 800 dollár – 23,5 millió forint – kártérítést a kórháznak, ahol dolgozott, és ahol az oltóanyagot megpróbálta tönkretenni.
A minisztérium nyilatkozata szerint a férfi éjszakai kórházi ügyelete során kétszer is kivett Moderna-vakcinával teli dobozokat a hűtőszekrényből tavaly decemberben, s ezzel veszélybe sodorta a beoltandók egészségét.
Az amerikai Moderna cég oltóanyagát fagyasztva tárolják és szállítják, de nem igényel rendkívüli mélyhűtést, és 30 napig átlagos hűtőszekrényekben is tárolható. Brandenburg egyébként általában is kételkedik a vakcinákban, de a Modernával szemben különösen szkeptikus. Nézeteit fennen hangoztatta kórházi kollégáinak is.
Moszkva kínai vállalatokat és orosz közvetítőket is igénybe venne fegyverkészleteinek bővítésére.
A helyfüggetlen munka forradalma.
A baloldali kormány vitatja a statisztika megalapozottságát.
A katonai segélycsomag keretében az ukrán vadászpilóták is kiképzést kapnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.