Éppen az online számlaadatokat elemezték a NAV revizorai, ekkor merült fel a gyanú, hogy a patikák, „gyógyszerész helyettesítése” címén, a piaci ár csaknem négyszereséről fogadtak be fiktív számlákat, amelyek olyan vállalkozásoktól származtak, amelyek az adóhatóság előtt már ismert számlázási hálózat tagjai voltak.
Csúnya csalást leplezett le a NAV több gyógyszertárnál is
Négy gyógyszertárnál állapította meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy számlázási láncolat ellenőrzésekor, hogy fiktív számlákat fogadtak be. A gyógyszertárak 6,5 millió forint adót vallottak be utólag, azt befizették a költségvetésbe, a számlakibocsátó cégek adószámait a hatóság törölte – tájékoztatott a vámhivatal csütörtökön.
A fiktív számlák mellett valóban elvégzett helyettesítésről szóló számlák is szerepeltek, amelyeken az összeg és az időszak is megegyezett a fiktív számlákéval.
A részletes vizsgálatkor a dokumentumokból úgy tűnt, mintha a helyettesítő gyógyszerészdoktor egyszerre több helyen is jelen lett volna. Munkáltatója heti 20 órás munkaviszonnyal jelentette be, amin felül, az iratok szerint, hetente még 70 óra helyettesítést számoltak el, sokszor időbeli és térbeli átfedéssel.
További Gazdaság híreink
A számlabefogadó gyógyszertárak között személyi összefonódás volt, ugyanaz a személy tulajdonosként, ügyvezetőként vagy éppen meghatalmazottként látta el a társaságok gazdasági vezetését, képviseletét, könyvelését – ismertette a NAV.
A hatósági fellépés hatására a gyógyszertárak módosították bevallásaikat, és összesen mintegy 6,5 millió forint adót vallottak be utólag, amit befizettek az állam költségvetésébe. A patikák a történtek után megszakították a kapcsolatot az alvállalkozókkal, illetve a „helyettesítő” gyógyszerészt foglalkoztató, újabb cégektől sem fogadtak be további számlákat.
További Gazdaság híreink
A számlakibocsátó cégeknél végrehajtási eljárás indult, adószámukat törölték. A gyógyszerészdoktornak is számot kell adnia a történtekről, valós bevételeinek bevallását és befizetett személyi jövedelemadóját ellenőrzi a NAV.
További Gazdaság híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA bankok már kínálják a munkáshitelt, elfogadták a költségvetést
Ez történt a héten a gazdaságban.
A MOHU ismertette az új lomtalanítási rendszer részleteit
A cél az, hogy a képződő hulladék a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosuljon újra.
Óriásit lépett előre Magyarország
Nemzetközi léptékben is az élmezőnybe tartoznak a zöldátállás eredményei.
Megjelent az új méh állatjóléti támogatási konstrukció
A méhészeti ágazat jelentősége túlmutat önmagán, mézet ugyanis lehet importálni, de beporzást nem.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Itt lesz tilos tűzijátékozni Budapesten
Itt van a britek háborús bejelentése
„A mai Mokka után már nem…” – drámai bejelentést tett Szabó Zsófi
Trump visszavenné a Panama-csatornát a magas használati díjak miatt
Mi a horoszkópod? 3 csillagjegy, aki arra született, hogy gazdag legyen
Ellenőrzésbe kezdenek a kéményseprők: kihirdették a pontos menetrendet, mikor csöngetnek be
Nép hangja: ezt jelképezi a negyedik gyertya az adventi koszorún az utca embere szerint
Elegáns ünnepi klasszikus új köntösben: így készül a csábítóan csokis Fekete-erdő pohárkrém
Schmidt Mária váratlan karácsonyi ajándékát Magyar Péter nem teszi majd a fa alá
Hogyan gondozd a Magyar Péteredet?
Német hatóságok: Így juthatott be a térre a támadás elkövetője Magdeburgban
Radnai Márk nyílt levele Magyar Péternek - A végén
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezA bankok már kínálják a munkáshitelt, elfogadták a költségvetést
Ez történt a héten a gazdaságban.
A MOHU ismertette az új lomtalanítási rendszer részleteit
A cél az, hogy a képződő hulladék a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosuljon újra.
Óriásit lépett előre Magyarország
Nemzetközi léptékben is az élmezőnybe tartoznak a zöldátállás eredményei.
Megjelent az új méh állatjóléti támogatási konstrukció
A méhészeti ágazat jelentősége túlmutat önmagán, mézet ugyanis lehet importálni, de beporzást nem.