Von der Leyen: csökkenő támogatottság, növekvő elégedetlenség
Csökkent Von der Leyen támogatottsága.
Csökkent Von der Leyen támogatottsága.
Ha Brüsszel így folytatja, már nemcsak fegyvert fog küldeni Ukrajnába, hanem embereket is.
Tábornokok lázadnak a főparancsnok ellen.
Megdöbbentő kutatást közöltek.
Mikor ülhetünk autóba egy-egy poharazás vagy akár egy nagyobb szilveszteri összejövetel után?
Nagy hangsúlyt helyeznek valamire.
Fogházra is ítélhetik a többszörös visszaesőt.
A rendőrök kiemelten figyelnek erre a szabályszegésre országszerte a jövő héten.
Az ébresztőt egy busz hátuljába való becsapódás hozta.
Úgy tűnt, mintha, aztán kiderült, hogy mégsem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A 6:0, 6:0-s vereséget szenvedett Amanda Anisimova a sajtótájékoztatón már higgadtabban értékelt.
Idén is sokszínű és izgalmas lesz az összeművészeti fesztivál.
Orvosa az ötödik alkotmánykiegészítésre hivatkozva hallgatott a kongresszus előtt.
Egy év telt el azóta, hogy Donald Trump ellen merényletet követtek el egy pennsylvaniai kampánygyűlésen.
Az idei F1-es szezon felénél tetemes az olaszok lemaradása.
Egy volt alkalmazott azt állítja, hogy felettese flörtölt vele, majd egy 136 kilós holttest eltávolítására kényszerítették – végül ki is rúgták.
„Öcsi, milyen diktatúra van ott, ahol megtöltesz három stadiont, mocskolódhatsz, a drogba és a halálba taszíthatod a fiatalokat?” – kérdezte az Edda vezetője.
Ezt nem fogják elhinni!
Az idei F1-es szezon felénél tetemes az olaszok lemaradása.
Egy volt alkalmazott azt állítja, hogy felettese flörtölt vele, majd egy 136 kilós holttest eltávolítására kényszerítették – végül ki is rúgták.
„Öcsi, milyen diktatúra van ott, ahol megtöltesz három stadiont, mocskolódhatsz, a drogba és a halálba taszíthatod a fiatalokat?” – kérdezte az Edda vezetője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.