Az ellenzéki pártok közül messze a legjobban szerepelt az előzetes adatok szerint a Demokratikus Koalíció. Nagyon úgy néz ki, hogy a DK-nak a szavazatok 16 százalékával sikerült megdupláznia mandátumai számát, így az eddigi kettő helyett négy képviselőt küldhet Brüsszelbe. Ők Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára, valamint Molnár Csaba, Rónai Sándor, Ara-Kovács Attila. A voksolás előtt a Nézőpont Intézet ugyancsak a DK-t hozta fel második helyre, de mindössze 11 százalékkal.
Gyurcsányék pártja egy fővárosi szállodában rendezte be eredmény-váróját, ahol az első adatok tükrében Gréczy Zsolt arról beszélt: a tagországok kiálltak az egységes és erős Európa mellett azzal, hogy a konzervatív, baloldali, zöld és liberális erők szerezték meg a többséget a populistákkal, szélsőségesekkel, Európa szétverésén munkálkodókkal szemben.
– Orbán Viktor számára a választás európai szinten vereséget jelent, amit messzemenőkig üdvözlünk – mondta a DK országgyűlési képviselője. Gréczy szerint a magyarországi választás eredménye, azaz a Fidesz fölényes győzelme nem volt meglepő a „manipulált” politikai és médiaviszonyok között.

Fotó: Havran Zoltán
Ujhelyi István az ATV Híradójában gratulált a Demokratikus Koalíciónak az elért eredményért. Az MSZP EP-képviselője arról beszélt: a Fidesz azt találta ki, hogy az ellenzéki pártok egymással foglalkozzanak, így meglehet az ötven százalékuk. Hozzátette: az eredmények azt mutatják, hogy az önkormányzati választáson csak együtt van esélye az ellenzéknek.
A DK célja az volt, hogy megpróbálja megszerezni a harmadik mandátumot, 10 százalék felett szerepeljen és több szavazatot szerezzen, mint áprilisban. Úgy tűnik, hogy mindhárom célt teljesítettük – mondta lapunknak Gréczy Zsolt. Arról, hogy a DK lehet a vezető ellenzéki párt, a frakció szóvivője úgy fogalmazott: nem az a céljuk, hogy a legerősebb ellenzéki párt legyenek, hanem hogy „Orbán Viktor bűnös rendszerét megbuktatva” kormánypárt legyenek.