Az elhízás népbetegség, hazánk pedig az OECD adatai alapján továbbra is a legrosszabbul áll ezen a téren Európában: a lakosság kétharmada elhízott vagy túlsúlyos, ugyanakkor az előfordulási arány legalább nem nőtt – derült ki a Magyar Elhízástudományi Társaság sajtóeseményén. Túlsúlyról akkor beszélhetünk, ha a testtömegindex meghaladja a 25-öt, elhízásnál – ami már betegségnek számít – a 30-at, vészes elhízásnál pedig a 40-es értéket.
Az elhízás nemcsak önmagában veszélyes a szervezetre, hanem kimutatták, hogy szoros összegfüggésben van több krónikus betegséggel is: Európában a kettes típusú cukorbetegség 80 százalékáért, a magas vérnyomás 55 százalékáért, valamint az iszkémiás szívbetegségek 35 százalékáért felel. Ugyanakkor már 5-10 százalékos fogyás csökkenti a társbetegségek kialakulásának rizikóját.

Fotó: Katona Vanda
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai alapján az elhízás és az ahhoz társult betegségeinek ellátására 207 milliárd forintot fordított. Ez az összeg a teljes egészségügyi alap kiadásainak 11,6 százalékát és a bruttó hazai termék 0,73 százalékát jelentette. Egy friss becslés szerint a fogyás nemcsak az egészségre, hanem a pénztárcára is jó hatással van: tíz százalék testsúlycsökkentés mintegy húsz százalékkal csökkentheti a társbetegségek kezelésére adott gyógyszerek költségeit, egyéni és társadalmi szinten is.
Az elhízás megelőzésének legfontosabb pillérei a megfelelő táplálkozás, a rendszeres testmozgás és stresszkezelés, ugyanakkor a hazánkban lévő helyzet miatt a kezelésről is beszélni kell. Halmy Eszter, a Magyar Elhízástudományi Társaság ügyvezető elnöke elmondta, hogy súlyosan elhízott egyéneknél olyan mértékben eltolódhat az anyagcsere, hogy egyszerűen képtelenek fogyni, vagyis olyan ördögi körbe kerülnek, amelyből külső segítség nélkül kikerülni szinte lehetetlen. – A kezelési palettán az étrendi kezelés, a mozgásterápia, a gyógyszeres kezelés, a pszichés támogatás, illetve az étrend-helyettesítő adásán túlmenően szóba jöhet a sebészeti beavatkozás, vagyis az úgynevezett bariátriai műtét, amely bizonyos esetekben akár életmentő is lehet – hangsúlyozta az elhízáskutató.