Megérkezett a viharos szél a Balatonhoz, elképesztő kilengést okozott a vízen
A hideg front várhatóan szerdáig kitart.
Kordás László a korábbi összefogások bizonyítják, hogy teljesülhetnek a célok, ilyen volt a béremelések ügye, a minimálbéremelés, amikor egy hat évre szóló megállapodást lehetett aláírni a kormánnyal, illetve a munkáltatókkal.
Földi-Kovács Andrea műsorvezető kérdésére, hogy az összefogás-e a kulcs, Palkovics Imre elmondta, a legfőbb célokban, hogy „több bért, több szabadidőt, jobb munkakörülményeket”, nincs vita az érdekképviseletek között és meglátása szerint a sikerhez vezető út valóban ott kereshető, ha minél szélesebb összefogás jön létre egy-egy társadalmi csoporton belül.
Ha a szakszervezetek úgy értik, hogy ki kell állni a munkavállalók érdekében és minden eszköz elfogyott, akkor nincs azzal semmi probléma, ha demonstrációt is tartunk, hiszen az hozzátartozik a munkásmozgalom kétszáz éves történetéhet
– tette hozzá.
Palkovics Imre felhívta rá a figyelmet, a szakszervezeteknek a decemberi tüntetésekkel az volt a fő gondja, hogy – mint fogalmazott – nagyon rátelepedtek az ellenzéki politikai mozgalmak és pártok, s így már megkérdőjelezhetők voltak azok a célok, amiket a szakszervezetek a tüntetéseken voltak kénytelenek képviselni és hangoztatni.
Arra a kérdésre, hogy a szakszervezetek újból napirendre vették a túlóratörvény visszavonását Kordás László elmondta, ennek az az oka, hogy ugyan a munkáltatók nyilatkozatban vállalták nem kívánják alkalmazni sem a 400 órát, sem pedig a 36 hónapos munkaidő keretet, ugyanakkor a törvény még mindig hatályban van, vagyis bármikor úgy dönthet egy munkáltató, hogy mégis bevezeti.
Május elseje alkalmából több ellenzéki párt is tartott majális és kampánytémává tették az európai minimálbér ötletét. Palkovics Imre szerint jó lenne, ha ez valóban megvalósulna, de reálisan gondolkodva ki kell mondani, hogy egy halva született ötletről van szó, mert a kivitelezéséről senki sem beszél, hiszen a 240 ezer forintos minimálbér nagyon nagy bértorlódást eredményezne.
Emlékeztetett, az utóbbi évek minimálbér emeléseiből is komoly bértorlódást jött össze.
Kordás László hozzátette, nyilvánvalóan a bértárgyalásokon odáig nem szabad elmenni, hogy a bér kigazdálkodása érdekében a munkáltató az elbocsájtás mellett döntsön, ami esetleges foglalkoztatási problémához vezethet.
A teljes adás IDE KATTINTVA tekinthető meg.
A hideg front várhatóan szerdáig kitart.
A most pár százezer ember halálát szükségesnek tartó Raskó György már 2022-ben a földalkapú támogatások megszüntetése mellett érvelt.
Elon Musk és Vivek Ramaswamy nem fog habozni, ha ki kell rúgni a demokratákat az államapparátusból.
Az első ötszáz busz még az idén megérkezik a Volánhoz
Ápoló gyilkolt meg egy beteget az egyik pécsi kórházban
Pécsi Ildikó a halálba küldte a kérőit
Csuklyás rablók: több településen is megjelentek már, ezúttal Gyálon fotózták le őket – Képek
Orosz boltlánc Magyarországon: óriási fordulat a Mere terjeszkedésében – megígérték, mikor és hol nyílik az első üzlet
Esiti és Owusu a Zalaegerszeghez került
Ezeknek a sztároknak égett porig az otthona a tűzvészben
Brüsszel a végletekig elmegy a kormánybuktatásért
Súlyos betegséggel küzd a korábbi PL-csillag
„Megmérgeztek Melbourne-ben!” Djokovics bizonyítékkal is szolgál
Polihisztor volt
Tűzvész Los Angelesben: Kaputelefon kamerája rögzítette, ahogyan összeomlik egy ház
Megdöbbentő fordulatot vett a dél-koreai repülőbaleset nyomozása
A hideg front várhatóan szerdáig kitart.
A most pár százezer ember halálát szükségesnek tartó Raskó György már 2022-ben a földalkapú támogatások megszüntetése mellett érvelt.
Elon Musk és Vivek Ramaswamy nem fog habozni, ha ki kell rúgni a demokratákat az államapparátusból.
Az első ötszáz busz még az idén megérkezik a Volánhoz
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.