Személyhajósok Szövetsége szerint az utasaik biztonsága a legfontosabb

Az utasszállító hajósok hitvallása, hogy elsődleges az utasok biztonsága – írta a Személyhajósok Szövetsége a két nappal ezelőtti dunai hajóbalesettel kapcsolatban kiadott pénteki közleményében.

Forrás: MTI2019. 05. 31. 19:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hiányosság esetén a hajó üzemelését megtilthatják, ami piacvesztéshez, bírsághoz, kártérítéshez vezetne, ezért a hajósok fegyelmezetten betartják a szabályokat. A hajózási szabályok ugyanakkor nagyhajók utasai számára nem írják elő mentőeszköz teljesen felesleges viselését, mivel jól védett a terület, a kiesés veszélye gyakorlatilag nulla, csak veszélyhelyzetben követelik meg mentőeszköz viselését pontosan szabályozott módon. Amikor a hajó vezetője észleli a veszélyhelyzetet, tájékoztatja az utasokat, irányítja biztonságba helyezésüket, szervezett módon képes cselekedni – olvasható a közleményben.

A szerdai balesetben minderre a hajó személyzetének nem volt egy perce sem – emelték ki -, az ütközés észlelése és a hajó teljes elsüllyedése között legfeljebb két perc telt el úgy, hogy a hajó előbb felborult, a mögötte haladó hajó pedig tolta az áramlással szemben, így ebben az esetben nem lehetett intézkedni.

A hajó személyzete is a baleset áldozatául esett – emlékeztetett a közlemény, amelyet a Személyhajósok Szövetségének elnöksége nevében Varga Zsolt elnök és Horváth Imre főtitkár írt alá.

Szerda este, nem sokkal 9 óra után a Margit hídnál ütközött össze a Viking szállodahajó és a dél-koreai turistákat szállító, jóval kisebb Hableány turistahajó, amely rövid idő alatt elmerült. Hét embert a környező hajókon utazók mentettek ki, hét ember holttestét találták meg eddig, mindannyian dél-koreai állampolgárok voltak. A hajóbalesetben 21 ember eltűnt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.